Image default

Öt év bújkálás után fogták el az állatkínzókat

2017 óta, öt éven keresztül bújkált a hatóságok elől P. Elektra és K. Zsolt, azonban idén májusban elfogták őket. A két fiatalt állatkínzás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt körözte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Azt, hogy pontosan mit követtek el, a rendőrség jogszabályokra hivatkozva eltitkolta.  Bár több esetben mind a rendőrségtől, mind a bíróságtól megkaptuk a cselekmények rövid tényállását, Veszprémből azonban hiába vártuk. Letöltendő börtönbüntetést minden állatkínzónak!

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Hősként védte gazdáját, most megérdemelt pihenés vár rá: nyugdíjba vonult Gyömbér, a vakvezető kutya Tartalom

magyarallatvedo

Elfelejtkezett a fához kötözött kutyákról – állította az állatkínzással gyanúsított nő

magyarallatvedo

Mindenki ezt a budapesti nőt keresi, mert durván bántalmazta a kutyáját

Eszti_mav