Négy méteres kút mélyéről mentették ki a kis őzet a lánglovagok!
Egy Örményes melletti tanya silógödrébe esett egy őzgida, és nem tudott a négy méteres mélységből kijutni – írta közösségi oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Mint írták, szerencsére a tanya lakói meghallották a kaparászását és nyüszögését, és azonnal riasztották az éppen ebédelő kisújszállási tűzoltókat.
A tűzoltók első dolga az volt, hogy megnyugtassák a riadt állatot,
majd ezt követően szakszerű, gyors mozdulatokkal – pokróccal!!! – kiemelték a mélyből. A gidának néhány horzsoláson és az ijedtségen kívül szőre szála sem görbült.

A szabadságát visszaszerzett kis állat néhány szökkenéssel az erdőben termett, megmentői már csak fehér bojtos farkincáját látták a bokrok között eltűnni. Reméljük, megtalálták egymást a mamájával, hiszen bőven van még mit tanulnia tőle. Például azt, hogy a bújócska csak akkor jó játék, ha a búvóhelyről elő is tud bújni, no meg hogy miként lehet anélkül keresztül-kasul szökdécselni a mezőn, hogy baj érne egy szertelen kisgidát – írták.
Kérjük, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében a kert vagy hétvégi telek végében lévő árkokat, aknákat, kutakat fedjétek le!
– tették hozzá.
(Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Fotó: Kisújszállás ÖTP)



