Súlyos állatvédelmi vádak miatt követel azonnali és egyértelmű felelősségre vonást a Palicsi Állatkert ügyében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK). A szervezet az SSP által nyilvánosságra hozott információkra hivatkozva úgy fogalmazott: az állatkertben uralkodó állapotok messze túllépték a hanyagság határát, és már bűncselekmény gyanúját vetik fel.
A VMDK szerint elfogadhatatlan, hogy egy közintézményben beteg, elhanyagolt állatok legyenek, miközben az állatelhullás mértéke kirívóan magas. Álláspontjuk szerint a helyzetért közvetlen személyes felelősség terheli az állatkert igazgatóját, ugyanakkor a politikai felelősséget sem lehet elhallgatni.
Az elmúlt év során az állatkert szörnyű, tömeges pusztulást szenvedett el:
elpusztult két tigris, két leopárd, két medve, egy zebra, struccok, szinte az összes kenguru, bölények, alpakák, egy törpekrokodil és számos más állat.
Megválaszolatlan kérdések sora
A szervezet nyilvánosan felszólította az állatkert vezetését és Szabadka város irányítóit, hogy haladéktalanul adjanak választ többek között az alábbi kérdésekre:
-
Miért vannak beteg és elhanyagolt állatok az állatkertben?
-
Mi okozza a rendkívül magas állatelhullást, és ki ezért a felelős?
-
Pontosan hány alkalmazott dolgozik az intézményben, és milyen munkakörülmények között?
-
Igazak-e azok az információk, hogy a dolgozók elégedetlenek, kiszolgáltatottak, és akár sztrájkot is fontolgatnak?
-
Hol vannak az állatorvosi és felügyeleti jelentések, és ki ellenőrzi ténylegesen az állatkert működését?
Az SSP szerint az állatkert állományának lerombolása átláthatatlan állatcseréken keresztül is zajlik, amelyek során értékes egyedeket adnak át más állatkerteknek „libákért, kacsákért és szamarakért”, amivel Palics állatkert helyett inkább farmmá válik, nem pedig tiszteletre méltó intézménnyé.
Politikai felelősséget is emlegetnek
A VMDK közleménye szerint a kialakult helyzetért nemcsak az intézmény vezetése, hanem az SNS–VMSZ–SPS kormányzó koalíció is felelősséget visel. A szervezet állítása szerint évek óta pártérdekek mentén neveznek ki vezetőket, miközben szemet hunynak a közintézmények fokozatos leépülése felett.
A közlemény hangsúlyozza:
az állatok elhanyagolása, nem megfelelő gondozása és pusztulása nem politikai vita kérdése, hanem jogi, erkölcsi és emberi kötelesség, amelynek elmulasztása esetén a törvény büntetőjogi felelősséget ír elő.
Az állatkerti állatok elhanyagolása Szerbiában is büntetőjogi következményekkel járhat, különösen akkor, ha az állatok szenvedése vagy pusztulása bizonyítható.
Konkrét követeléseket fogalmaztak meg
A VMDK határozott lépéseket sürget, és az alábbiakat követeli:
-
a Palicsi Állatkert igazgatójának azonnali leváltását,
-
rendkívüli állatorvosi és felügyeleti ellenőrzés elrendelését,
-
minden releváns jelentés nyilvánosságra hozatalát,
-
valamint a büntetőjogi felelősség megállapítását, ahol annak feltételei fennállnak.
A közlemény zárásában hangsúlyozzák:
Szabadka nem lehet a hallgatás városa, és Palics nem válhat az állatok szenvedésének és pusztulásának szimbólumává egy alkalmatlan vezetés miatt.
Magyar Állatvédelem

