Egy újabb nap a küzdelemben. A PCAS Állatmentés csapata ahogy kb. minden nap, tegnap is a szabolcs megyei szegregátumban dolgozott, ahonnan szívbe markoló képek és élmények gyűjtődtek össze. A probléma hatalmas. A megye tele van ilyen helyekkel, ahol milliónyi felesleges szaporulat, kölykök és ház nélküli, láncra vert kutyák szenvednek.
Annak ellenére, hogy az emberi szív ösztönösen vágyik a megoldásra és az üresítésre, a valóságban az erőforrások és lehetőségek hiánya ellehetetleníti ezt a vágyat. Ahogyan a PCAS Állatmentés fogalmaz:
„se ember, se pénz, se hely.”
A helyi szervezetek, beleértve a PCAS-t is, már most is a határaikon túl működnek, az átvételi kapacitás pedig messze alulmúlja az állatok valós számát.
Az egyetlen realisztikus választás így az, hogy a problémát helyben kezeljék. Az állatmentők a helyi lakosoknak felvilágosítást nyújtanak. Az „életminőség javítását” tűzik ki célul, és folyamatos ellenőrzést biztosítanak. Amennyiben van elhelyezési lehetőség, az állatokat átveszik és gondoskodnak róluk. A helyi közösség bevonásával igyekeznek a helyzetet stabilizálni.
A helyzet ugyanakkor tovább súlyosbodik, hiszen a gyepmesteri telepekre és más helyekre általában a problémával szembesülni nem kívánó állattartók viszik a feleslegessé vált állataikat. Ezáltal az állatok bekerülnek a szegregátumba, és a már ott élő állatok számát gyarapítják. A PCAS Állatmentés nem csak a már meglévő problémákkal foglalkozik. A gyepmesteri telepek reformját és a halálsorokról való mentést is célként tűzte ki maga elé. A szervezet erőfeszítéseinek egyik alapja a fenyegető leölés elől mentés, a másik pedig az ebrendészeti rendszer átalakításáért folytatott küzdelem.
Ezek a kitartó, nemes célok és elszántságuk teszik lehetővé, hogy a PCAS Állatmentés mindennap küzdelemmel teli munkáját folytassa a szegregátumban. Az ő kitartásuk és hozzáállásuk jelképezik azt, amire a magyar állatvédelemnek szüksége van. gy olyan közösségre, amely nem huny szemet a problémák felett, hanem cselekszik és változást ér el.
