A Pécsi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfival szemben, aki kaukázusi juhász kutyáját olyan súlyosan bántalmazta, hogy az állat elpusztult – áll a Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.
A vád szerint a vádlott 2022 júniusában a pécsi vásárban vásárolta meg a kutyát 65.000 forintért. Az állatot pécsi telkén tartotta.
Mint írják, a kutya 2023. január 9-én kiszökött a telekről. Emiatt a férfi ideges lett, ezért amikor még aznap megtalálta a kutyát, több alkalommal megütötte és megrúgta. Ezek után a nyakörvénél fogva elkezdte húzni a telke irányába. Ennek során többször megállt és szitkozódások közepette ököllel megütötte, megrúgta az állatot. A kutya a bántalmazások miatt már nem tudott járni, a földön feküdt. Ekkor a férfi még páros lábbal ráugrott.

A kutya bántalmazását észlelte a vádlott szomszédja, aki felszólította a férfit, hogy fejezze be a cselekményét. A vádlott közölte a szomszéddal, hogy semmi köze hozzá, azért bántalmazza a kutyát, mert elszökött, majd tovább húzta a földön fekvő kutyát a telke irányába, közben többször megütötte, megrúgta és páros lábbal ráugrott.
A vádlott hosszasan és rendkívüli brutalitással bántalmazta a kutyát, ami különös szenvedést okozott az állatnak. A bántalmazás a kutyánál belső vérzést okozott, ami miatt 2023. január 10. napján elpusztult.
A férfi cselekménye állatkínzás bűntettének minősül, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Pécsi Járásbíróság fog dönteni.
A fotók a bűncselekmény helyszínén készültek.