A téli Hortobágy különleges élményeket tartogat az állatvilág szerelmesei számára, hiszen ilyenkor érkeznek meg a legifjabb jövevények: az aranyos rackabárányok, csikók, mangalica malacok és más állatkölykök.
A Hortobágyi Nemzeti Park tájékoztatása szerint a szatmáritelki juhhodályokban nap mint nap új bárányok születnek, az ellési időszak végére pedig közel 600 kis jószág érkezésére számítanak. A látogatók idén testközelből is megcsodálhatják ezeket a különleges pillanatokat a Nyitott istállók hétvégéjén, amely február 22-23-án várja az érdeklődőket a Hortobágyon.
Az esemény során a Mátai Ménes istállói, a szatmáritelki juhhodályok és a Pusztai Állatpark állattartó hodályai is megnyitják kapuikat. A programok során a látogatók megismerkedhetnek a rackabárányokkal, miközben a juhászok mesélnek a pásztoréletről, a hagyományos állattartásról és a magyar juhfajták sajátosságairól.
A legbátrabbak akár kézbe is vehetik a kisbárányokat,
és közeli kapcsolatba kerülhetnek a hortobágyi pásztorkutyákkal, akik évszázadok óta segítik a juhászokat munkájukban.
A program nem csupán a rackabárányok köré épül, hiszen a látogatók a Báránynéző busz és a Csikónéző fogat segítségével eljuthatnak a különböző állattartó helyszínekre, ahol az idei csikók, kecskegidák, mangalica malacok és apró baromfik is bemutatkoznak. A Pusztai Állatparkban állatsimogatás és szakvezetés is várja az érdeklődőket, ahol a látogatók megismerhetik a kiscsibék, kiskacsák és libák közötti különbségeket, és testközelből találkozhatnak a szelídített állatokkal.
A programok központi helyszíne a Tourinform Hortobágy épülete, ahonnan a túrák indulnak, és ahol a rendezvény ideje alatt a Hortobágyi Csárda is megnyitja kapuit, tradicionális ételekkel és cigányzenével várva a látogatókat.
A népszerűségre való tekintettel érdemes előre megváltani a jegyeket a visithortobagy.com oldalon, mivel a helyszínen csak korlátozott számban lesznek elérhetők. A program időjárástól függetlenül zajlik, így meleg öltözet ajánlott.
Magyar Állatvédelem