Image default

Az Állatmentő Liga és a budapesti zsaruk épségben fogták be az utca kellős közepén sétálgató két chip nélküli lovat!

Az Állatmentő Liga és a budapesti zsaruk épségben fogták be az utca kellős közepén sétálgató két chip nélküli lovat!

Meghökkentő állatmentés részleteit osztotta meg a napokban a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság. Mint írták, a fővárosi egyenruhásokat is meglepte egy hajnali bejelentés, mely szerint két ló sétálgat Rákospalota utcáján.

Természetesen a rendőrök és az állatvédők ezt a „bonyolult” helyzetet is pikk-pakk megoldották, és biztonságba helyezték a jelöletlen pacikat! De, lássuk is a beszámolót: 

„Működtünk már együtt mindenféle kis- és nagytestű, négylábú, szárnyas, hüllő, agancsos, város és erdőlakó megmentésében, és vagy befogásában, de partnereink, az Állatmentő Liga munkatársai olykor bennünket is meg tudnak lepni.

Járőreinket pénteken a hajnali órákban riasztották Rákospalotára, mondván, ott két ló sétálgat az utcán. A kétszer több száz kilót nyomó patásokat egy önkéntes állatmentő megfogta, még mielőtt az állatok valami nagyobb kalandba keveredtek volna. A XV. kerületi rendőrök közben hívták az Állatmentő Ligát, valamint a kifinomult lóerőkhöz értő kutyás szervezet önkéntesére is számíthattunk a lovak személyazonosságának megállapításában. Az elveszett paripáknak nem lett meg azonnal a gazdája, mert regisztrálatlan chipek voltak bennük, így valahogyan ideiglenes hajlékot kellett találni az állatoknak, amíg folyik a nyomozás. És persze fuvart. Azt gondolnánk, ezen a ponton válik problémássá – főleg hajnalban – ez a történet, ám ekkor a ligások begurultak az eszközparkjukhoz tartozó, lómértékkel is alkalmas vontatmánnyal, vagyis lószállítóval. Az állatok gyorsan a Barka Állatsimogató – Dunakeszi szervezethez kerültek elszállásolásra, majd hamarosan vissza a gazdájukhoz, hiszen a tulajdonos azonnal elkezdte keresni az állatokat, miánt észrevette a hiányukat.”

Hálás köszönet ismét a mentésért! Reméljük most már boldog életük lehet a patásoknak!

(Forrás: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Hahó, valakinek megszökött a kenguruja – előállították a rendőrök az erszényest!

magyarallatvedo

Öt állati szabadság – interaktív edukációs kiadvány jelent meg!

magyarallatvedo

„Budapest Közbiztonságáért” díjat kapott dr. Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke

magyarallatvedo