Image default

Ritka és védett madarak seregei pihennek az apátfalvi bányatónál

Ritka és védett madarak seregei pihennek az apátfalvi bányatónál

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Makói Tájegységén található apátfalvi bányatónál járva színes madárvilágot figyelhetünk meg. Mivel a térségben most nagy a szárazság, így számos ritka madárfaj is itt talált magának megfelelő élőhelyet – írja a Körös-Maros Nemzeti Park.

Mint kiemelték, az ilyen élőhelyekhez kötődő madarak költőállománya a száraz években lecsökken. Éppen ezért nagymértékben felértékelődnek a korábban inkább csak mellékesen ismert mesterséges, emberi tevékenységek nyomán kialakult vizes élőhelyek: kubikgödrök, bányatavak, téglagyári tavak, melyek rendszerint, vagy egész évben, vagy hosszabb ideig képesek megtartani a vizet.

Apátfalva határában van egy régi téglagyári tó, mely korántsem természetes, hiszen a téglagyártáshoz szükséges agyagot bányászták onnan és az így keletkezett gödörben gyűlik össze a talajvíz, illetve a csapadékvíz – emlékeztetett a Nemzeti Park. Mivel a környéken most szinte csak itt van nagyobb kiterjedésű felszíni víz, ezért igen színes madárpalettát figyelhetünk itt meg.

Időnként ritka és védett madarak egyedei is megjelennek.

Ezekben a hetekben gulipánokat lehetett észlelni. Négy párt figyeltek meg, melyeknek költése is valószínűsíthető. Ugyanúgy a partimadarak közé tartozó gólyatöcsök is megfigyelhetők jelenleg. Belőlük négy példány tartózkodik rendszeresen a tavon.

A térségben szintén sehol máshol nem jellemző, egyébként is ritkán látható kormos szerkő is a tavon pihent és vadászott a napokban. Szem elé került egy látványos megjelenésű és nagyméretű lúdfaj, a bütykös ásólúd. Valamint a szintén ritka barátrécékből is megfigyeltek két párt. Cigányrécék, kis vöcskök, búbos vöcskök, szárcsák és megannyi tőkés réce látható rendszeresen a bányatavon.

Érdekesség, hogy pont a bányató jellegéből adódóan vannak meredek, függőleges partfalai. Itt a parti fecskék és néhány gyurgyalag is megtalálja az alkalmas költőhelyet. Ez a korábban nem kifejezetten értékes, emberi hatásra létrejött élőhely most tehát egy igazán színes és ritka fajokból álló madárállománynak ad otthont – jegyezte meg a Nemzeti Park.

(Forrás: KMNP, Fotó: Balla Tihamér)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Több ezres csapatban állomásoznak a vadludak a Biharugrai-halastavaknál

Erik

Hosszú útra gyülekeznek a kék vércsék a Dél-Alföldön

Erik

Ritka, hármasiker kisbárányok jöttek világra

magyarallatvedo