Schengen története nemcsak a politikai változásról szól, hanem egy szívmelengető befejezésről is, hiszen most már szerető gazdára talált, aki örökre magához vette a hűséges jószágot.
Ahogyan azt a Magyar Állatvédelem is megírta, január 1-jén történelmi pillanatra ébredhetett Magyarország és Románia: a két ország között megszűntek a határellenőrzések, miután Románia hivatalosan csatlakozott a schengeni övezethez. Az esemény jelentőségét nemcsak az uniós együttműködés erősödése adta, hanem egy meglepő és szívmelengető momentum is: a határnyitást követően egy kutya volt az első, aki átsétált a magyar-román határon.
Egy kutyus volt az első, aki átment a megnyitott magyar-román határon
A Heti Napló stábja nevezte el Schengennek a világhír kapujában álló kóbor kutyát, a műsor egyik riportere pedig az állat felkutatására indult – írja az atv.hu. Csak annyit tudott róla, hogy a határ környékén élhet, és barátságos állat lévén gyakran keresi az ott dolgozó rendőrök társaságát. Sőt, akár rendőrkutya is lehetne, hiszen ugatással már felhívta a rendőrök figyelmét egy gyanús járműre, amelyben illegális határátlépőket találtak.
Schengen felkutatása sikerrel járt, és a történetnek happy endje is van, egy korábbi rendőr ugyanis a korábbi riportot látva úgy döntött, hogy ideiglenesen befogadja a kutyát, amíg nem talál végleges otthonra. A Jánkmajtison élő család végül annyira megszerette a kutyát, hogy úgy döntöttek, végleg magukhoz veszik.
Magyar Állatvédelem