Image default

Sokkoló képeken mutatjuk az éheztetett, beteg oroszlánokat egy szudáni vadasparkból

Voks 2025

Elindult egy kampány, hogy megmentsék a Szudánban éheztetett, ellátást nélkülöző oroszlánokat, akikről most szívszorító képek kerültek ki – írja a noizz.hu.

Szudán fővárosában, Khartoumban található az Al-Qureshi Park, ahol öt afrikai oroszlánt tartanak rettenetes körülmények között, hiszen se elegendő ételt, se gyógyszereket nem kapnak, és csupa csont és bőr mindegyik, a látványuk pedig egyenesen félelmetes.

Természetesen az állatvédők figyelmét sem kerülte el a szörnyű eset, és egy Osman Salih nevű ember kampányt indított, hogy megmeneküljenek ezek az állatok, akik közül sajnálatos módon hétfőn elhunyt az egyik, egy másikat pedig el kellett szállítani egy klinikára.

Kép: Facebook.com/Osman Salih
Kép: Facebook.com/Osman Salih

A park dolgozói szerint az afrikai országot érintő hatalmas válság miatt nincs pénzük se gyógyszerekre, se élelemre, és a saját keresetükből vesznek nekik mindent, ahogy módjukban áll. Már felvették a kapcsolatot különböző csoportokkal, szervezetekkel, hogy segítsenek az oroszlánokon, és jó eséllyel hamarosan élhetőbb helyre kerülnek és jobb lesz az állapotuk is.

noizz.hu nyomán magyarallatvedelem.hu, címlapkép: ASHRAF SHAZLY/AFP VIA GETTY

KAPCSOLÓDÓ

14 kenguru lemészárlásával gyanúsítanak két ausztrál kamaszt

magyarallatvedo

Több állat esett át az állatkínzáson, egy kutya bele is halt

magyarallatvedo

Sikeresen kiszabadították a kutyát, aki lerágta a saját lábát a szabadságért – VIDEÓ

Marci