Image default

Szentkirályi Alexandra: Magyarország egyre jobb hely legyen minden négylábú barátunk számára!

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi elnöke, a fővárosi közgyűlési frakcióvezetője a kutyák világnapján hívta fel a figyelmet a budapesti állatvédelemben elért sikerekre.

Úgy véli, idén jelentős előrelépéseket sikerült tenniük az állatvédelem terén. Ahogyan azt a Magyar Állatvédelem is megíra, nyáron a kormány kezdeményezésére a parlament egyhangúlag fogadta el az állatvédelmi szabályok szigorítását, többek között megtiltva az állattal való koldulást, valamint azt, hogy állat nyereményjáték díja lehessen.

„Az állatvédelmi eljárások során a hatóságok pedig könnyebben és gyorsabban léphetnek fel az illegális tenyésztők ellen, és rendezhetik a bántalmazott állatok sorsát, hogy ezek az állatok mihamarabb biztonságos környezetbe kerülhessenek” – tette hozzá.

Kiemelte, azt is sikerült elérniük, hogy

a budapesti frakció kezdeményezésére a kormány 200 millió forinttal kibővítetse az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatását.

„Így ezek a szervezetek immár egymilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak tevékenységük finanszírozására” – hangsúlyozta. Hozzátette, közösen kell tenni azért, hogy Magyarország egyre jobb hely legyen minden négylábú barátunk számára!

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Suzy, a mulatós-sztár: „Némelyik embernél sokkal különbnek tartom a kutyákat”

magyarallatvedo

Brutális állatkínzás: egy éven át tartotta egy sötét veremben a kutyáját egy nő

Marci

A kutyák is meggyászolják a társuk elvesztését egy új kutatás szerint

magyarallatvedo