Image default

Szépen cseperednek a miskolci Bennett-kenguruk kicsinyei!

Szépen cseperednek a miskolci Bennett-kenguruk kicsinyei!

Örömhírt osztott meg közösségi oldalán a Miskolc Zoo. Mint írták, szépen cseperednek Bennett-kenguruik kicsinyei. Egyre többször kandikálnak ki, sőt néha már elő is merészkednek az erszény biztonságából.

A Bennett-kenguruk mindössze 30-40 nap vemhesség után hozzák világra utódaikat, akik ekkor olyan kicsik, mint egy babszem. Ezután felküzdik magukat anyjuk erszényébe, ahol további 9 hónapot töltenek, mielőtt végleg előbújnak.

Az erszényesek legfőképpen abban különböznek a többi emlőstől, hogy újszülöttjeik igen fejletlen, szinte embriószerű állapotban jönnek világra. A magzati kornak megfelelő időszakot már az anyaméhen kívül töltik. Egyes erszényeseknél, amelyeknek nincs is igazi erszényük, a kölykök ebben az időszakban egyszerűen az emlőkön függenek. De az olyan erszényeseknél, mint a kenguruk, a koalák, a vombatok vagy éppen a kuszkuszok, az emlők körüli bőrredő fejlett erszényt alkot, amely mintegy második anyaméhként védelmet biztosít a még fejletlen utódoknak – osztotta meg a Fővárosi Állat és Növénykert.

A kengurukra kifejezetten fejlett erszény jellemző. Sokan úgy képzelik el, mint valami zsebet. De az erszény elnevezés nem véletlen, mert az anyakenguru az erszényt izmok segítségével hasonlóan tudja zárni és nyitni, mint a régi idők embere tudta a pénztartó bőrzacskót a belefűzött zsinór segítségével.

Az újszülött kenguruk nagyjából egyhónapos vemhesség után jönnek világra. Akkorák, mint egy kocsonyás babszem. Teljesen vakok és csupaszok, de már képesek az orrukon keresztül levegőt venni és a szájukon át anyatejet inni. Viszonylag fejlett, már karmokkal rendelkező mellső végtagjaik segítségével felkapaszkodnak az erszénybe, és rácsatlakoznak az ott található emlők egyikére, amelyet utána hónapokig el sem eresztenek.

(Forrás: Miskolc Zoo)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

David-szarvas borjak születtek Miskolcon!

Erik

Tündéri mocsári macskák születtek a Miskolci Állatkertben!

Erik

Már ismerkedik a világgal a debreceni kis kenguru

Erik