Image default

Szépen cseperednek a fővárosi takin borjak

Szépen cseperednek a fővárosi takin borjak. Meilin és Bao február végén és március elején született a Fővárosi Állat-és Növénykertben.

A két kis takin, Meilin és Bao már kis szarvacskákat is növesztett, hiszen a vadjuhokkal és vadkecskékkel rokonságban álló takinoknál is mindkét nem szarvakat visel – emelte ki a Zoobudapest honlapján.

Mint hangsúlyozták, a párosujjú patások közé tartozó takin nem számít túlzottan közismert állatnak. Ezért afféle küldetésnek is tekintik a bemutatásukat. A vörös panda létezéséről is alig tudott valamit a hazai nagyközönség, mielőtt 1990-ben a hazai állatkertek közül elsőként belefogtak a tartásukba. Manapság viszont már meglehetősen sokan ismerik a kis macskamedvének is nevezett állatfajt. Bíznak abban, hogy egy idő után a takinok is ismertebbé válnak Magyarországon.

Ehhez a bemutatásukon kívül sikeres szaporításuk is hozzájárulhat, hiszen a takinborjak igazán aranyos állatok, és így fel is keltik a közönség figyelmét. Ráadásul természetvédelmi jelentősége is van a kistakinok világra jövetelének, mivel a természetben ritkulóban lévő állatfajról van szó.

Már öt fős a kis takin család!

Aranyszőrű takin tenyésztriójuk két nőstényből (Manka és Panka), illetve egy hímből (Janek) áll, de ma már nem hárman, hanem öten vannak, mivel az év elején mindkét nőstény világra hozott egy-egy borjút: Bao február 25-én, Meilin pedig március 6-án látta meg a napvilágot.

Mint kiemelték, a két szőrmók apróság az azóta eltelt hónapokban sokat nőtt és fejlődött. A méretbeli növekedésen túl szembeötlő, hogy már a kis szarvacskáik is kibújtak. A vadkecskék és vadjuhok rokonságába tartozó takinokra is az jellemző, hogy mindkét nem képviselői tülkös szarvat viselnek.

Persze ez csak a felnőttekre igaz, az újszülöttekről a szarv még teljesen hiányzik. Nemcsak azért, mert ebben a korban még nincs is igazán szükségük rá, hanem azért is, mert ha már a születésükkor is szarvuk lenne, megakadnának a szülőcsatornában, és így nem tudnának a világra jönni.

(Forrás: Zoobudapest)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Már látogatható a Fővárosi Állatkertben az irtó cuki mhorr gazella

Erik

Egész évben látogathatóak a Fővárosi Állatkert hatalmas anakondái

Erik

Elfogták a napok óta a Bükkben kószáló szervált – VIDEÓVAL

magyarallatvedo