Image default

Szívmelengető apai ösztön: elárvult fiókát nevel Murphy, az aggastyán fehérfejű rétisas

Egy elárvult fióka gondozását vette át egy fehérfejű rétisas, amely azzal várt híressé korábban, hogy egy követ próbált meg kikölteni – számolt be a meglepő hírről a CBS nyomán a 24.hu. A fajtársai között matuzsálemnek számító, 31 éves Murphy március elején kezdett el gondoskodni egy kőről a Missouri államban működő World Bird Sanctuaryben.

Akkor egy Facebook-bejegyzésben a menhely elmagyarázta, hogy mi állt a furcsa viselkedés hátterében: a példány fészeképítése és a kő tojásként való kezelése a tavaszra adott hormonális válaszreakció eredménye volt. A hím ketrecénél elhelyezett táblán hívták fel a látogatók figyelmét, hogy Murphynek egyébként nincs baja, emellett sok szerencsét kívántak neki a költéséhez.

A madár hosszú időn át nevelgette „tojását”, április elején végül azonban a kővel együtt kiemelték a többi sas közül, mert túl agresszívan védte azt. Nem sokkal korábban egy sérült, elárvult fióka került a menhelyhez, az állat fészke egy viharban pusztult el. Mivel az emberi etetés miatt félő volt, hogy a példány túlságosan kötődni fog fajunkhoz, a szakértők arra jutottak, hogy egy nevelőszülőre van szüksége. Ekkor döntöttek úgy, hogy a fiókát Murphyre bízzák.

Mivel az idős sas nem tud repülni, a földön rendeztek be neki egy fészket.

A 31 éves hím korábban nem nevelt utódot, apai ösztönei viszont erősnek bizonyultak.

A fióka bő egy hetet töltött el Murphyvel, ezalatt jó kapcsolat alakult ki közöttük, a kifejlett sas ügyesen gondoskodott a kicsiről.

Múlt hétvégén egy tornádó csapott le a World Bird Sanctuaryre, és bár egyetlen madár sem pusztult el, a fiókát állatkórházba kellett szállítani. A kicsi hétfőn került vissza Murphyhez, ahol azóta is jó dolga van.

(Forrás: 24.hu, Fotó: World Bird Sanctuary)

Magyar Állatvédelem