Image default

Szívszaggató: a 10 éves menhelyi cica integetéssel próbálkozik, hogy valaki örökbe fogadja – VIDEÓ

Vali, a 10 éves macska mindennél jobban szerette volna, hogy az állatmenhelyre látogatók közül valakivel hazatérhessen. Azonban hosszú időn keresztül sem volt gazdi-jelölt a cica számára, így ő mindent bevetett: szüntelen integetéssel kezdte el felhívni magára a figyelmet. 

Vali azután került a New Jersey-i menhelyre, hogy korábbi gazdája elhunyt. Vali egy ideig nevelőszülőknél volt, de talán a szíve mélyén ő is érezhette, hogy ez nem végleges – hamarosan újra a menhelyen találta magát. Ezután kezdte el bevetni az integetős trükköt a cica.

Az állatmenhely videót is tett közzé Vali különleges szokásáról, ami által nem csak New Jerseyben, hanem az egész világon hatalmas rajongótábora lett.

„Vali kis videója nagyon sok emberhez eljutott” – írták az állatmenhely bejegyzésében.

Vali fáradozása nem volt hiábavaló, végül megtalálta a megfelelő embert. Egy hölgy meglátta Valit a Facebook-posztban, és a macska imádnivaló elszántságától lenyűgözve úgy döntött, hogy azonnal szeretne találkozni a cicával.

Valinak nem kell többet integetnie, hiszen új anyukájának hála most már biztonságos és szerető otthonra lelt. 

(Forrás, fotók: thedodo.com)

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Bajban a Velencei tó élővilága, tonnaszám pusztulnak a halak is – DÖBBENETES KÉPEK

magyarallatvedo

73 védett állatot tartott illegálisan lakásában egy kecskeméti férfi – FOTÓK

Marci

Kiderült, miért kattannak be a cicák a macskamentától

Eszti_mav