Mint ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Kurt Zouma, a Premier League-ben szereplő West Ham United francia védője megrugdosta, majd megpofozta macskáját – ezzel hatalmas...
A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi és egy nő ellen, akik egy családi házban, arra alkalmatlan körülmények között több mint száz állatot tartottak...
Öt évre eltiltották az állattartástól azt a férfit, aki több mint két órára a harminc fokos autójában hagyta kutyáját. A Brogan néven ismert német juhászt...
Borzasztó körülmények között találtak rá három kiscicára, ugyanis valaki egyenként zacskóba csomagolta a csöppségeket és – hogy biztosra menjen – még le is gumizta a...
A férfi megalázta és bántotta feleségét, valamint azzal is fenyegette, hogy a gyerekeiket sem láthatja majd, emellett a kutyáikat is elhanyagolta és bántalmazta. A Fővárosi...
Az ítélet szerint Zsákán, 2020. június 5-én 12 óra 30 perc körül a másodrendű vádlott az elsőrendű vádlott tulajdonát képező, közepes termetű puli jellegű kutyának...
2017 óta, öt éven keresztül bújkált a hatóságok elől P. Elektra és K. Zsolt, azonban idén májusban elfogták őket. A két fiatalt állatkínzás bűncselekmény elkövetésének...
Az állatvédők egy feltűnő mintájú pólóba tekerve bukkantak rá a macskákra Budapesten. Most abban bíznak, hogy ez alapján sikerül rájönniük, ki dobta ki őket a...
Ép ésszel felfoghatatlan, hogy mi vezérelte a kegyetlen állatkínzót. A Karcagi Járási Ügyészség vádat emelt egy 32 éves férfi ellen állatkínzás bűntette miatt. Az ebszaporításból...
Anglia, Northampton – A 18 hónapos Daisy-t hagyták meghalni apró ketrecében Jade Roberts-t egy évtizedre eltiltották az állattartóstól, miután nyaralni ment és egyedül hagyta a...