A Károli Gáspár Református Egyetemen 2025. február 19-én elindult az Állatvédelmi alapismeretek című szabadon választható kurzus, amely a büntetőjogi és jogi vonatkozások mellett az állatvédelem...
Ahogyan azt a Magyar Állatvédelem is megírta, térítésmentes ösztöndíjas képzés indul állatbarát diplomások számára. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány tájékoztatása szerint immár huszonöt hallgató...
Állatjóléti felelős képzés indul Keszthelyen és Debrecenben – írja az Agroinform. 2013-tól minden olyan állattartónak, aki mezőgazdasági haszonszerzés céljából legalább ötszáz, hústermelés céljából tartott csirkét,...
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szolgálati kutyavezetői minden évben több alkalommal rendezik meg az összevont kutyás képzést. A rendezvény során a szervezők törekednek a változatos helyszínek...