Ismételten megszervezi az MME a telelő erdei fülesbaglyok téli számolását és ebben a lakosság segítségét is kérik. Győr-Moson-Sopron megyében 2021 januárjában 969 erdei fülesbaglyot, 3...
Hétfő hajnalban megérkezett az ország első gólyája Vörsre; Kele továbbviszi a hagyományt, melyet társa, Charlie kezdett. Ő korábban 14 évig köszöntötte elsőként a tavaszt 2011-ig,...
Az utóbbi években, a téli időszakban is gyakran találkozhatunk darvakkal a Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén. Ezen a télen is szép számban vendégeskedtek a területen...
A Mályi Madármentő Állomáson elsősorban madarakat mentenek és ápolnak, azonban előfordul, hogy akár emlősökön is segítenek. Legutóbb arról számolhattunk be, hogy a mentett sünijük teljesen...
A Tolna Megyei Hírportál (teol.hu) munkatársai Dunaszentgyörgyön jártak, és a település egy pontján, számtalan cserje és fa lombjain gyönyörű fülesbaglyokat figyeltek meg. A tekintélyt parancsoló...
A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén több, mint ötszáz túzok él. Az Igazgatóság munkatársai a téli időszakban plusz takarmány, lucernaszéna kihelyezésével is segítik telelésüket...
A Michigani Egyetem (UM) kutatói hatalmas adatállomány segítségével vizsgálták, hogyan befolyásolja a mesterséges fény és az ember okozta zaj 142 madárfaj 58 506 fészkének reprodukciós...
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a lakosság, az önkormányzati és állami szervek figyelmét, hogy a költési időszak kezdete előtt, az év első...
Az országban ilyenkor sokfelé fenyőrigók nagy számú csapatai keresgélnek táplálékot. Nincs ez másként a Kiskunság nedves gyepein, fás-ligetes, erdős területein sem – írta a Kiskunsági...
Különleges pillanatokat vett fel egy kerti madáritató mellett kihelyezett vadkamera: egy szokatlan vendég is feltűnik a felvételen. Az első részben a normál színezetű szajkót, a...