A szerdai nap folyamán két olyan eset is történt Hargita megyében, hogy medvével találkozott az ember, az egyik szerencsétlenül sült el – írta az uh.ro....
Romániában, a Călăraşi Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei eljárást indítottak az állatvédelmi normák megsértése és a veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt járványvédelmi intézkedések megszegése miatt....
Nem megszokottan kezdődnek az első osztályú bajnokság mérkőzései Romániában, hiszen a pályára lépő focistákat egy-egy örökbefogadásra váró kutyus kíséri. Az állatok szeretetére, a felelős állattartásra...
Az állatok minden esetben hálásak, ha valaki segít nekik, megmenti őket. A hálájukat meg is próbálják kifejezni valamilyen módon: ez a kutya például mancsot rázott...
Hivatalból eljárást indított a rendőrség két 16 éves makfalvi fiatal ellen, akik a gyanú szerint megkínoztak és elpusztítottak két gazdátlan kutyát....
A közepes nagyságú medve kiszagolhatta, hogy a román állami erdészeti igazgatóság egyik krassó-szörényi leshelyén valami ehetőt tárolnak. Nem állította meg az sem, hogy egy –...
Erdély hegyvidéki részein az utóbbi években egyre kevésbé számít ritkaságnak, hogy a medvék lakott területre merészkednek be, sőt rendszeresen visszajárnak oda élelmet keresni....
Romániában a medveállomány felmérésével kezdődik a védett nagyragadozó helyzetének rendezése – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter – írja az MTI nyomán a...