Image default

Tarka aprósággal gazdagodott a debreceni állatkert lámacsapata

A debreceni állatkert lámái kitűnően érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a tavalyi szaporulatot újabb egészséges csikó születése követte július 1-jén.

A jó étvágyú kis kanca még jó ideig anyja gondoskodását élvezi majd, de szépen erősödik, és a sok pihenés mellett egyre több időt tölt futkározással és játékkal. Az elmúlt években világra jött testvéreihez hasonlóan sötétbarna-fehér tarka, ami egészen azóta hagyománynak számít az intézményben, hogy 2016-ban megérkezett a debreceni fehér kancákhoz Negro, a fekete csődör.

Mivel a lámák egy csődörből és annak kancáiból álló csapatokban élnek, ivarérését követően a most még alig egyhetes lámabébi is el fog költözni, de a nyár folyamán még egészen biztosan testközelből találkozhatnak vele a látogatók a Dél-Amerika-soron.

A legnagyobb termetű újvilági teveféle, a vadon élő guanakóból háziasított láma immár világszerte népszerű haszonállat. A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és érdeklődőek, a közhiedelemmel ellentétben pedig csak fajtársaikat köpik le – őket is főként dominanciaharcok során – így a debreceni állatkert békés és évről évre utódokkal gyarapodó csapatától nincs miért tartani.

(Fotók: Nagyerdei Kultúrpark)

KAPCSOLÓDÓ

Másodszor is kihalás fenyegeti a koalákat természetvédők szerint

Marci

Világra jött a zebracsalád negyedik csikója is Győrben – KÉPEK

Marci

Fajmegőrzési céllal érkezett Debrecenbe ez az aranyos vari

Marci