Image default

Trombitálásba és ünneplésbe kezdenek az elefántok, miután világra jön a legújabb családtag – VIDEÓ

Ritka és nagyon különleges pillanatot élhettek át Dél-Afrikában azok a szafarizó turisták, akik éppen akkor haladtak el egy elefántcsorda mellett, amikor az egyik elefánttehén elkezdett elleni. Tisztes távolságból figyelték és rögzítették az eseményt, melyben nem csak a születés csodája, de az elefánt család reakciója is egészen elképesztő – írja a kutyabarat.hu

Még a sokat látott szafari vezetőket is megdöbbentette a látvány, hiszen az afrikai elefánt viszonylag ritkán, nagyjából 4 évente ellik egy-egy borjat, a vemhessége pedig majdnem két évig, 22 hónapig tart. Az elefántok köztudottan komoly társasági és szociális életet élnek, az utódgondozás náluk a születés utáni szakaszban akár 8-10 évig is eltarthat, a szoptatás pedig átlagosan két évig tart.

A videón jól látszik, hogy a csorda egy-egy ellés alkalmával hogyan védi az anyát és az újszülöttet. Miután az anya tisztára nyalja a borjút, többen is segítenek neki talpra állni.  A csorda azonban a védelmezésen túl kifejezi  örömét is az új családtag érkezése láttán és hatalmas trombitálásba, láthatóan ünneplésbe kezdenek. Ezeket a különleges és megható pillanatokat rögzítették ezen a szafarin, akik valószínűleg életük egy legcsodálatosabb pillanatait élték át.

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Befagyott tóból mentette ki két kutyáját Leonardo DiCaprio

Marci

Különleges, festékhiányos egerészölyvet fotóztak Nógrád megyében

Marci

Brutális mérget használtak Tura határában

magyarallatvedo