Image default

Tündéri kölyök rozmár életét mentették meg az állatvédők Alaszkában

Tündéri kölyök rozmár életét mentették meg az állatvédők Alaszkában – írja a Hirado.hu. A kicsi jól van és egy tengeri emlősök számára létesített rehabilitációs központba került.

Mint írják, egy hónapos, közel száz kilós rozmárt mentettek meg Alaszka partjainál. Az állatot egy rehabilitációs központba szállították, ahol a szakemberek egész nap gondját viselik.

A közel száz kilós rozmárborjú egyedül bolyongott, mintegy 6,4 kilométerre a Beaufort-tengertől.

Az egy hónapos csecsemőt cumisüvegből etetik, és éjjel-nappal figyelik és szeretgetik a gondozói.

A hím rozmárt hétfőn találták meg az állatvédők, majd Sewardba vitték egy tengeri emlősök számára létesített rehabilitációs központba.

A szakemberek elmondták, hogy a rozmárt nagyon sokszor ölelgetik, hogy nyugalomban tartsák, és segítsék a fejlődését, emellett három óránként cumisüvegből etetik.

A központ elmondta, hogy a borjak életük első két évében anyjukra támaszkodnak, de a rozmár megtalálásakor sehol sem találtak felnőtt állatot, ami aggodalomra adott okot azzal kapcsolatban, hogy a borjú képes-e beavatkozás nélkül túlélni, végül ezért döntöttek úgy, hogy elszállítják a rehabilitációs intézetbe.

Elaltatták a hatóságok Freyát a népszerű skandináv rozmárt
Korábbi cikkünkben írtuk, hogy elaltatták Freyát, a rozmárt, amely valóságos tömegeket csődített az Oslói-fjordhoz, és a hatóságok – a halászati hivatal – úgy ítélték meg, hogy emberéleteket veszélyeztet.

A hatszáz kilós nőstény rozmár, amely a skandináv mitológia szerelem és szépség istennőjéről kapta a nevét, július 17. óta a főváros partmenti vizeiben fürdőzött. A hatóságok figyelmeztetése ellenére hatalmas tömegek tódultak a közvetlen közelébe, fényképezkedtek vele, sőt, Freya szívesen mászott fe bele kisebb csónakokba, megrongálva a vízi járműveket.

A rozmár védett állat. Korábban a hatóságok még abban reménykedtek, hogy Freya jószántából távozik, és csak végső esetre tartogatták az elaltatását.

A megfigyelések során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek továbbra is figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést, hogy tartsák magukat távol a rozmártól. A hivatal úgy ítélte meg, nagy a veszélye annak, hogy a kimerült állat emberre támad.

Felmerült annak a lehetősége is, hogy az állatot máshová szállítják, de a hatóságok szerint ez nem volt járható út.

(Forrás: Hirado.hu)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

A borját védelmező jávorszarvas rátámadt a kutyaszánra – VIDEÓ

Marci

Íme Otis, Alaszka legkövérebb medvéje, aki egyre csak hízik – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Wally, a vándorló rozmár motorcsónakokon szeret pihengetni út közben – KÉPEKKEL

magyarallatvedo