Tündéri prérikutyák születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az apró cukiságokat már a látogatók is megtekinthetik – közölte honlapján az intézmény.
Mint írják a nemrég előmerészkedett prérikutya kölykök igazán bájos kisállatok, csak épp nehéz megszámlálni őket hiszen folyamatosan „ingáznak” a felszín és a földalatti üregrendszer között.
A Pálmaház szomszédságában található az Észak-Amerikában őshonos prérikutyák kifutója, ahol mostanában csak úgy pezseg az élet. Hiszen jó pár idén tavasszal született kölyök cseperedik, hancúrozik, birkózik és kergetőzik az állatkertben. Megszámolni nehéz őket, ugyanis kifutójuk alatt egy összefüggő, számos járatból álló üregrendszert alakítottak ki.
Megjegyzik, hogy a társas prérikutyák neve egy kissé megtévesztő, legalábbis annyiban, hogy a kutyákhoz, kutyafélékhez semmi közük. Ezek az állatok ugyanis a rágcsálók, ezen belül pedig a mókusok rokonsági köréhez tartoznak. És valóban a préri, azaz Észak-Amerika terjedelmes füves területei jelentik a faj jellemző élőhelyét. Kiemelik, hogy a látogatók egyébként gyakran összekeverik őket az ürgével vagy a szurikátával, de természetesen teljesen különböző fajokról van szó, ráadásul a szurikáták még csak nem is rágcsálók, hiszen ők a ragadozók közé tartoznak.
A prérikutyák kiváló mélyépítészek, járatrendszerüket nagy gonddal alakítják ki, mi több, még a szellőzésről is gondoskodnak. Az Állatkertben rendszeresen szaporodnak, így látogatók általában kölyköket is láthatnak a kifutóban. Egyedül a téli időszakban nem látni sokat belőlük, hiszen ennek az évszaknak a nagyobb részét a felszín alatti üregrendszer hálókamráiba húzódva átalusszák. Ősszel viszont, amikor a téli álomra készülnek, látványosan kikerekednek, mert bőrük alatt vastag zsírréteget halmoznak fel a télire.
(Forrás és képek: Fővárosi Állat- és Növénykert)
Magyar Állatvédelem