Image default

Kiderült, mitől mozognak annyira tökéletesen a vadludak

Legalább kétezer vadlúd tartózkodik jelenleg a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületének egyik legértékesebb vizes élőhelyén. A Nagy-Zsombék mocsarában összegyűlt vízfelületen alkalmas pihenő- és éjszakázóhelyet találnak maguknak.

Több százas csapatokat alkotnak a vadludak

A Körös-Maros Nemzeti Park tájékoztatása szerint a Makói-úti kilátóból is könnyedén megfigyelhető az a zsombékban tartózkodó libacsapat, amely nagy lilikekből és nyári ludakból áll. A szakértők szerint mind a nyári ludak, mind a nagy lilikek fejlett szociális képességekkel rendelkeznek. Társas madarak, egyedül nem is érzik jól magukat, a családok (a szülőmadarak és fiókáik) szorosan összetartanak.

A vonulás során ezekből a családokból verődnek össze a még nagyobb, több százas, vagy több ezres csapatok.

Szigorú napirendet követnek

A vadludak jól megfigyelhető napi ritmust követnek. Az éjszakát a mocsár vizén töltik, ahol az éjszaka aktív, szőrmés ragadozóktól védve vannak. Napkelte tájékán, tollászkodást követően táplálkozni indulnak. Fő táplálékukat a környező gyepek növényzete jelenti, ide szállnak ki és általában intenzív legeléssel töltik a délelőttöt – olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park weboldalán.

Déltájban visszatérnek a vízre, isznak, fürdenek és tollászkodnak. Majd egy délutáni inaktív szakasz következik, vagy a vízen úszva, vagy közvetlen a vízpartra kihúzódva és elülve, nyakukat behúzva pihennek a madarak. Ezután újra felkeresik a táplálkozó-területeket, majd a napnyugta közeledtével egyre izgatottabbá váló csapatok visszarepülnek a biztonságot adó vízfelületre.

Ezen napi cselekmények során több száz, vagy akár több ezer vadlúd is sokszor egyszerre, összehangoltan mozog. Amikor a csapatok felszállnak, minden madár ugyanabba az irányba indul, legelés közben is jól megfigyelhető, olykor szinte színpadias, ahogy a seregnyi madár azonos tempóban, azonos irányba lépegetve csipegeti a növényzetet.

Folyamatosan kommunikálnak egymással a vadludak

Ezeket a libacsapatokat megfigyelve feltűnhet, hogy szinte folyamatosan hallatják hangjukat. A népes csapatok messzire hallatszó zsivajt csapnak a folytonos gágogásukkal, lilikelésükkel. Ez az átlagos szemlélődő számára hallható gágogás azonban nem csak „üres fecsegés”, hanem a ludak számára igen fontos, sokszor a túlélést jelentő kommunikáció.

A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai felhívják a figyelmet arra, hogy neves etológus kutatók már korábban rájöttek, hogy a különböző jellegű libahangoknak más-más jelentése van, egészen bonyolult szótárat használnak vadludaink.

Az általánosan hallható folyamatos gágogás a kapcsolattartó hangokból adódik, melyeket a lúdcsaládok tagjai egymásnak intéznek, a folyamatos verbális kapcsolattartás nyugtatja meg a madarakat. Ezáltal tudják, hogy a számukra biztonságot jelentő család tagjai a közelükben és épségben vannak. Ezen kapcsolattartó hangok közé vegyülnek az egyéb hangulatot kifejező hangjelek.

Egymástól veszik át az izgatottságot

A naplemente előtti időszakban a táplálkozó területen tartózkodó vadlibákon jól megfigyelhető, hogy egyre nyugtalanabbá válnak, a sötétedés közeledtével érzik, hogy a biztonságos éjszakázó helyre kell távozniuk.

A madarak szinte érzékelhetően átveszik egymástól az izgatottságot. Az indulási szándék hangjelzései egyre harsányabbak, gyakoribbak lesznek. A ludak hosszanti irányban billegtetni kezdik fejüket, szaporább járkálás kezdődik, mely gátolja a túlzott tömörülést a felszálláskor.

Ekkor figyelhető meg az „igazodás” mozgásformája, igyekeznek egymással, de főképp családtagjaikkal párhuzamosan elhelyezkedni, ezzel biztosítva, hogy a felszállás pillanatában ne ütközzenek össze. A felszállás végső hangjelzésére aztán a nagyobb családok, vagy akár az egész csapat egyszerre kel szárnyra.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Különleges vadludak is felbukkannak a tradicionális magyar állomáshelyeken

Eszti_mav

Több ezres csapatban állomásoznak a vadludak a Biharugrai-halastavaknál

Erik

Akcentussal beszélik a majomnyelvet

magyarallatvedo