Image default

Vallássértő nevük miatt kell átnevezni két oroszlánt egy indiai állatkertben!

Vallássértő nevük miatt kell átnevezni két oroszlánt egy indiai állatkertben!

Egy indiai bíróság elrendelte, hogy nevezzenek át két fogságban élő oroszlánt, mert egy hindu csoport (Vishwa Hindu Parishad) arra tett panaszt, hogy az állatok neve sérti a vallásukat – szúrta ki a 444.

Az egyik oroszlánt Sita hindu istenségről nevezték el, míg a másikat Akbarról, aki a 16. században egy mogul uralkodó volt. A szélsőséges nézeteket valló hindu csoport szerint azonban egy hindu istenségről elnevezni egy állatot istenkáromló. Továbbá azt is kifogásolták, hogy a két állat egy helyen él.

Csütörtökön a bíróság kimondta, hogy állatokat nem szabad „hindu istenekről, muszlim prófétákról, keresztény személyiségekről, Nobel-díjasokról és szabadságharcosokról” elnevezni.

A csoport egyébként jó kapcsolatot ápol Narendra Modi miniszterelnök pártjával, a Bháratíja Dzsanatá Párttal. A csoport azzal is vádolta az ellenzék által irányított nyugat-bengali hatóságokat, hogy szándékosan nem választják külön az oroszlánokat és a tiltakozás szervezésével is fenyegetőztek.

(Forrás: BBC/444)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Mérgeskígyóval akarta eltenni láb alól férjét egy indiai nő

Erik

Állatvédők követelik, hogy állítsák le a kereskedelmi célú tigristenyésztést

Marci

Nem szenved tovább Kamau, a 16 éves oroszlán

magyarallatvedo