Image default

Végre! Új állatvédelmi szabályozások jöhetnek Magyarországon

Az állatvédelmi jogszabályok felülvizsgálatáról tanácskozott ma az igazságügyi miniszter és az állatvédelmi miniszteri biztos.

Varga Judit igazságügyi miniszter és Ovádi Péter állatvédelmi miniszteri biztos az állatvédelmi törvények átdolgozásáról egyeztetett – derült ki a két fél mai Facebook-bejegyzéseiből. Varga Judit rámutatott: a miniszteri biztos közös munkára kérte fel az Igazságügyi Minisztériumot, hogy támogassa a Nemzeti Állatvédelmi Tanács tevékenységét.

„Péterrel kiértékeltük az állatvédelemről szóló konzultáció eredményeit, mely alapján egy átfotó munkatervet készítettünk elő” – írta, hozzátéve, a konzultációból világosan kiderült, hogy a magyar emberek elkötelezettek az állatok védelmének legmagasabb szintű biztosításáért. Ovádi Péter saját közösségi oldalán pedig egyértelműsítette a megbeszélés témáját, mely a hatályos jogszabályok felülvizsgálatáról szólt.

https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice/posts/4257310420954548

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával március közepén jelent meg az a kormányhatározat, amely rendelkezik a Nemzeti Állatvédelmi Tanács létrehozásáról. A szöveg alapján az új grémium javaslattevő, véleményező testület lesz, mely a többi között megtárgyalja az állatvédelmet, állatjólétet érintő időszerű kérdéseket. A tanács véleményt nyilvánít az állatvédelmi, állatjóléti jogszabályok tervezetéről, az állatvédelemmel, állatjóléttel kapcsolatos kormányzati stratégiáról. Emellett a feladatkörébe tartozik, hogy felméréseket, vizsgálatokat kezdeményez az állatvédelmi, állatjóléti jogszabályok gyakorlati megvalósulásáról; jogszabályalkotást vagy -módosítást kezdeményez. A tanács javaslatokat tesz az állatvédelmi, állatjóléti oktatás és képzés folytatására; nemzetközi kapcsolatokat épít más országok hasonló testületeivel.

A tanácsot az elnök és a társelnök vezeti, lesz egy titkára, ezen felül 11 tagja. Az elnököt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter kéri fel, társelnöknek pedig a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztost nevezik ki.

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Hóban-fagyban futotta körbe a Balatont a vakvezető kutyákért Gyöngyösi Róbert

Marci

Madárszenzáció: újból albínó fecske növekedik Jánoshalmán

Marci

Meggyűrűzték a szirti sas fiókákat az Aggteleki Nemzeti Parkban – VIDEÓ

Marci