Image default

Veszekedés közben földhözvágta a kiskutyát a fűzfői férfi

Vita előzte meg azt az állatkínzást egy válófélben lévő házasok között, melyhez a Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei mentek ki. Az eset még pénteken este történt.

A rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy férje már a hazaérkezéskor veszekedni kezdett vele, majd a 44 éves férfi bement a házba.

Ott felkapta a szoba kanapéján fekvő fiatal, kis testű kutyát, majd a padlóhoz vágta.

Az ebet a nő rögtön állatorvoshoz vitte, ám annak életét már nem lehetett megmenteni, elpusztult.

A nő a rendőröknek azt is elmondta, hogy férjével már korábban megromlott a viszonya. Kapcsolatuk során a férfi többször viselkedett vele szemben agresszíven. Tettleg bántalmazta, telefonját korábban összetörte, hogy azon ne tudjon segítséget kérni. A féltékenység miatt pedig gyakran vitázott vele.

A 44 éves balatonfűzfői lakost a nyomozók állatkínzás vétségének és kapcsolati erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Őrizetbe vétele után kezdeményezték letartóztatását.

Police.hu – Magyar Állatvédelem