Miután szeretett póniját tavaly egy farkas megölte Németországban, az Európai Bizottság elnöke a farkasokra vonatkozó szigorú védelmi szabályok újraértékelésére szólított fel az egész kontinensen.
Most Brüsszel „új szakaszba” lép a farkasok visszatérésének kezelésében, és „helyi közösségektől, tudósoktól és minden érdekelt féltől” adatokat kér az állat hatásáról – jelentette be Ursula von der Leyen hétfőn.
Az Európai Bizottság (EB) az adatokat felhasználja majd annak eldöntésére, hogy „adott esetben” javasolja-e a farkas uniós védelmi státuszának módosítását. Illetve „a jogi keret frissítését, szükség esetén további rugalmasság bevezetését”.
Von der Leyen arra is felszólította „a helyi és nemzeti hatóságokat, hogy szükség esetén tegyenek lépéseket”. Arra figyelmeztetett, hogy „a farkasfalkák koncentrációja egyes európai régiókban valódi veszélyt jelent az állatállományra és potenciálisan az emberekre is”.

A farkasok az EU élőhelyvédelmi irányelve és az európai vadon élő állatok és növények, valamint a természetes élőhelyek védelméről szóló berni egyezmény értelmében
szigorúan védett fajnak számítanak, ami azt jelenti, hogy befogásuk és leölésük tilos.
Bizonyos kivételek azonban alkalmazandók, különösen akkor, ha a farkasok veszélyt jelentenek az emberekre vagy a haszonállatokra.
Vadászok és gazdák a farkasok ellen
A vadászati és mezőgazdasági szövetségek már régóta felszólították Brüsszelt, hogy vizsgálja felül a farkasok védettségi státuszát, hogy több állatot ölhessenek le. Ezt azzal indokolják, hogy a gazdákra „óriási nyomás nehezedik” a jószágaik védelme érdekében.
Von der Leyen saját jobboldali politikai családja, az Európai Néppárt is megkongatta a vészharangot a farkastámadások növekvő száma miatt.
úgy, hogy eközben a jövő évi európai választások előtt a mezőgazdaság és a vidéki közösségek védelmezőjeként próbálja magát pozicionálni.
Vannak, akiknek fontosak a farkasok
Az EU környezetvédelmi miniszterei eközben azt szeretnék, ha a Bizottság megőrizné a farkas védettségét. Környezetvédelmi csoportok is visszavágtak az EPP érveinek, rámutatva, hogy a farkas továbbra is veszélyeztetett faj, és
a védettségi státusz csökkentése veszélyeztetné a farkas hosszú távú populációját.
Von der Leyen viselt dolgai…
Tavaly decemberben az Euractiv brüsszeli hírportál arról írt, hogy a németországi Hannoverben hivatalos kilövési engedélyt adtak ki egy farkasra, miután az megölte Von der Leyen Dolly nevű öreg pónilovát.
Politikai botrány robbant ki Ursula Von der Leyen körül, miután kiderült, hogy az Európai Bizottság vezetője Krétán nyaralt Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök nyaralójában. Ez teljesen összeférhetetlen az uniós szervezetben betöltött pozíciójával – írta néhány napja a gondola.
Mindezt akkor, amikor rengeteg görög korrupciós botrány zajlik. Ezekről pedig az Európai Bizottság – ellentétben azzal, hogy folyamatosan támadja például Magyarországot és Lengyelországot is.
A korábban a Pfizer-szerződések kapcsán is súlyos korrupciós gyanúba keveredett Von der Leyen.
Politico nyomán Magyar Állatvédelem