Image default

Zavartan viselkedő lányhoz hívtak mentőt a rendőrök, ez lett a vele lévő kutyája sorsa

A hosszú, forró nyár, meg ugyanilyen temperatúrájú őszkezdő hét után, szeptember első igazán szürke hétfőjén esett meg a baj Újpesten. Ezzel az irodalmi bevezetővel kezdi meg beszámolóját egy meghökkentő kutyás esetről a BRFK.

A járókelők egy zavartan viselkedő fiatal nőhöz hívtak rendőröket. A lány úgy igazából veszélyes cselekményt nem csinált, csak kérés-hívás nélkül ült be idegenek autójába, láthatóan dekoncentrált állapotban. Mester Márk és Fejes Bence őrmesterek a szép szó, józan rábeszélőkészség eszközével hatottak a nőre, akit megkértek tevékenysége felfüggesztésére, majd átadták őt a kiérkező mentőknek, akik megfigyelésre kórházba szállították. Igenám.

Csakhogy a furcsa lánnyal ott volt kutyája is, a dolgokból vajmi keveset értő Clyde, aki megszeppenten pislogott az ólomszínű ég alatt, hogy akkor most ővele gazdija nélkül mi lesz?

Márk és Bence őrmestereket szerencsére a lényeglátó megoldások megtalálása, és érző szív is jellemzi. Így Clyde-ot – saját beleegyezésével – betették a járőrautóba, és szépen megvárták az Újpesti Állatvédőket, akik pártfogásba vették és telephelyükre fuvarozták a blökit, ahol tulajdonosai jelentkezéséig vigyáznak rá.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Elfogták a kutyatámadások elkövetőjét

Marci

Már készül a nagybetűs életre Lani, a sérülten és árván talált elefánt

Marci

Meg akarta ijeszteni a kutyákat, így rájuk lövöldözött a székesfehérvári férfi

magyarallatvedo