Image default

107 macskát és egy kutyát tartott a lakásában, állatkínzás miatt kell felelnie

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. október 18-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy nőt állatkínzás bűntettével vádolnak, mivel 107 macskát tartott drámai körülmények között.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatott arról, hogy a vádirat szerint a terhelt kőbányai 73 négyzetméteres lakásában 107 macskát és egy kutyát tartott. Az állatoknak a nem biztosított megfelelő takarmányozást, ivóvízellátást és tiszta almot. A háziállatok az elhanyagolás következtében külső- és belső paraziták okozta megbetegedésektől szenvedtek. A kutyust és a cicákat az ürülékkel szennyezett lakásában bezárva tartotta, megfosztva így azokat az önellátástól.

A 107 macska közül több elpusztult, a kutyát pedig a fertőzés következtében kialakult betegsége miatt el kellett altatni.

Úgy tudni, az előkészítő ülésen a terhelt nem ismerte be a bűnösségét, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le. A bizonyítási indítványok elhangzását követően a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amelyet nyomban meg is kezdett. A vádlott fenntartotta a nyomozás során tett vallomását, kérdésekre válaszolt.

Az eljárás 2024. február 13-án a vádlott és a tanúk meghallgatásával folytatódik.

Korábban írtuk

A 107 macska drámai esetéről a Magyar Állatvédelem is beszámolt korábban. A Segítő Angyalok állatmentő szervezet 2019 júliusában a hatóságokkal vonult ki a helyszínre, ahol egy zavart állapotú nő fogadta őket meztelenül.

A lakásban bokáig ért az ürülék, hemzsegtek a kukacok és a csótányok, mindent átitatott és terjengett az elviselhetetlen bűz. A nő ellen eljárás indult. A vizsgálat idejére az asszony bármilyen állattartásától el lett tiltva. Ennek ellenére mégis egy tucat macskát gyűjtött be, hogy megmentse az életüket. A rendőrségi intézkedésnél ott volt a Mokka stábja is.

Ebben és ebben a cikkünkben lehet további részleteket olvasni.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Puskával lőttek agyon egy macskát Hajdúsámsonban

magyarallatvedo

Gál Teréz, aki a legvadabb kutyákat is megszelídíti

magyarallatvedo

Tippek, amikkel hosszan megőrizheted kutyád fogainak egészségét

Eszti_mav