Image default

16 éves kék vércsét figyelt meg az MME, nagyjából 6,5-szer repülhette körbe eddig a Földet!

16 éves kék vércsét figyelt meg az MME, nagyjából 6,5-szer repülhette körbe eddig a Földet! A vércse az első vonulásától mostanáig nagyságrendileg minimum 255 000 km -t(!) tehetett meg!

A most 16. életévében járó madarat a 2006-2009 között lezajlott kékvércse-védelmi LIFE program utolsó évében, júliusban jelöltük a fiókaként a Csanádi-háton, egy költőláda-telepen – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.Mint megjegyzik, ez a kék vércse még nagyon óvatos becsléssel is évente legalább 17 000 km-t tett meg csupán a vonulás-telelés időszakában, azaz a tőlünk való őszi távozástól a tavaszi visszaérkezésig.

Az elmúlt 15 évben, az első vonulásától mostanáig tehát ez nagyságrendileg

minimum 255 000 km(!), azaz olyan távolság, mintha 6,5-szer körberepülte volna az Egyenlítő mentén a Földet.

Különös ízt ad a történethez, hogy ez a madár egész eddig nem került sehol szem elé, azaz nem ismertük másik évben, más helyszínen megkerülését – tették hozzá.

Bár az ennyire idős kék vércsék nem tekinthetők átlagosnak, ez a példány, és a korábbiakban megkerült idős egyedek megkerülésükkel kritikus információkat szolgáltatnak például ahhoz is, hogy az egyedi színes gyűrűs jelölések során kellő rátartással kezeljük a kódok kiosztását is, azaz, hogy mikor térhetünk vissza leghamarabb a korábban már alkalmazott egyedi kombinációkhoz úgy, hogy biztosan elkerüljük a rájelölést, amikor két különböző madár hordoz azonos egyedi kódolást – jegyzi meg az MME.

(Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Fotó: A 2024-ben Cserebökényben megfigyelt 16 éves kék vércse (fotó: Csepregi Pál)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Ablaknak repült, sérült kuvik életét mentette meg a Sóstó Vadvédelmi Központ

Erik

Hihetetlen: Nigériáig repült a tavaly hazánkban gyűrűzött vörös vércse!

Erik

Új rekord a homokpusztai búbos bankáknál: 93 kirepült fiókát regisztráltak

Marci