Öt fiókát nevel az ország legidősebb fészkelő gólyája! Rábapatonán fészkel a matuzsálem gólya, de nem ő a legidősebb magyar gólya.
2003-ban Győr-Gyirmóton jelölték fiókaként (gyűrűző: Pellinger Attila) és jelenleg Rábapatona egyik fészkében nevel 5 fiókát a legidősebb Magyarországon fészkelő fehér gólya – osztotta meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Mint megjegyzik, érdekes módon csak egyszer, 2006-ban olvasták le ugyanitt, de azóta nem került elő. A tojó madár a június 19-i gólya gyűrűzésen lett leolvasva több, mint 200 óvodás és kisiskolás jelenlétében.
Az MME elárulta, hogy a magyar madárgyűrűzési adatbankban ugyan nem ez a legidősebb fehér gólya (Ciconia ciconia), de bizonyítottan Magyarországon költő madarak közül az abszolút korrekorder. Összességében is a 2. legidősebb, egyetlen Törökországban megkerült madár előzi meg, aki 34 éves tudomásunk szerint.
Az EURING (European Union for Bird Ringing) adatbank alapján a legidősebb gyűrűs fehér gólya 39 évet élt (Svájc) – emlékeztetett az MME.
Számtalan fiókát nevelt már fel hazánk legidősebb fekete gólyája is!
A gemenci gólya három héttel idősebb az eddigi “legidősebb fekete gólya” címet birtokló szajoli madárnál.
A közelmúltban egy gemenci táplálkozóhelyen több tucat fekete gólya verődött össze, készülődvén a hosszú afrikai vándorútra. Az ügyes halászok között több fióka-korban gyűrűzött egyedet is megfigyeltek a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.
AZ EGYEDI AZONOSÍTÁSRA IS ALKALMAS ÚN. SZÍNES GYŰRŰK LEOLVASÁSÁT KÖVETŐEN KIDERÜLT, HOGY AZ EGYIK MADÁR A JELENLEG ISMERT LEGÖREGEBB FEKETE GÓLYA MAGYARORSZÁGON.
Ezt a rangos címet eddig egy idén, a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetben Szajolnál lefotózott madár birtokolta, de a mostani gemenci fekete gólya még annál is 3 héttel idősebb a leolvasása pillanatában.
Az eddigi rekorder, 5082 gyűrűszámú madarat 2003-ban Hercegszántón gyűrűzte fiókaként Kalocsa Béla.
A szajoli, korábbi rekorder (Nagy Gábor)
Mint korábban írtuk, viszontagságos éven volt túl az a fekete gólya, hiszen ismeretlen okból jobb lábán két ujját is elveszítette. Emellett színes jelölőgyűrűjéből is hiányzik egy kisebb darab.
A legidősebb magyar fekete gólya (Morócz Attila)
ÉRDEKESSÉG EGYÉBKÉNT, HOGY MINDKÉT MADARAT UGYANAZON A NAPON, 2003. JÚLIUS 7-ÉN GYŰRŰZTE KALOCSA BÉLA, KÉT EGYMÁSSAL SZOMSZÉDOS FEKETE GÓLYA REVÍRBEN A MOHÁCSI-SZIGET DÉLI RÉSZÉN.
A szóban forgó gólyát egyébként jól ismerik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei, hiszen 2008 óta már 20 leolvasása volt Gemencen, elsősorban különböző táplálkozóterületeken, de több évben az aktuális fészkénél is azonosították.
A több mint 20 éves madár eddigi élete során számtalan fiókát nevelt, hozzájárulva ezzel a hazai fekete gólya állomány hosszú távú fennmaradásához.
(Forrás: MME, Szöveg és fényképek: Pitó Andor, DDNPI, Fotó: Nagy Gábor, Morócz Attila)