Image default

Karácsonyi vacsorára vágatta le a mexikói állatkert kecskéit az igazgató

Levágatta és karácsonyi partiján tálaltatta fel egy dél-mexikói állatkert igazgatója az állatkert négy kameruni törpekecskéjét – közölték a helyi hatóságok.

Fernando Ruíz Gutiérrez, Guerrero állam környezetvédelmi hivatalának vadvédelmi igazgatója szerint az állatkert vezetője veszélyeztette ezzel a vacsoravendégek egészségét is, mivel az állat húsa emberi fogyasztásra alkalmatlan.

José Rubén Navát január 12-én leváltották a guerrerói székhelyű, Chilpancingo de los Bravo állatkertjének igazgatói tisztségéből, miután az intézményben elpusztult egy szarvas. Illetékesek helyi idő szerint kedden közölték: az ügyben indított nyomozás során azt is megállapították, hogy feltehetően Nava utasítására eladtak, illetve megettek bizonyos állatokat. Gutiérrez hivatala szerint egy zebrát szerszámokra cseréltek – bár ez utóbbiakat nem találták meg az állatkert területén –, egy szarvast és egy Watusi marhát pedig magánszemélyeknek számlák nélkül eladtak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy vádat emelnek-e a volt igazgató ellen.

(Forrás: HVG, Fotó: Getty Images-illusztráció)

 

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Ausztrália hadat üzen az elvadult kecskéknek, csökkenetni fogja a számukat

Erik

Él a remény a kihalással fenyegetett disznódelfinek megmentésére

Erik

Váratlan vendég az esküvőn: egy medve sétált be a násznép vacsorájára

Marci