Image default

Két éves lett Samu, a kiselefánt

Vasárnap ünnepelte a Fővárosi Állat- és Növénykert Samu, az ország legismertebb elefántjának második születésnapját. 

Samu 2021. április 24-én hajnalban jött a világra, tehát a tulajdonképpeni születésnap is 24-én lett volna, ám mivel az idén hétfőre esik, ezért az Állatkertben már vasárnap felköszöntötték a gondozók, hogy minél több látogató is a kiselefánttal ünnepelhessen.

A szülinapos kiselefánt természetesen tortát is kapott, elefántoknak való kivitelben. Samunak több mint 600 nevelőszülője van, akik közül sokan jöttek el őt megünnepelni.

Bőven volt mit ünnepelni, hiszen januárban még kétségesnek látszott, hogy Samu megéri-e a második születésnapját.

Az Állatkert állatorvosi csapatának és az elefántgondozóknak köszönhetően azonban sikerült legyőzni a kiselefánt szervezetét megtámadó halálos kórt, vagyis az elefánt herpeszvírus megbetegedést.

KAPCSOLÓDÓ

Tíz éve nem voltak annyian az ország első számú állatkertjében, mint idén

Eszti_mav

Ilyen boldog a fogságból megmentett bébielefánt, amikor végre önfeledten pancsolhat – VIDEÓ

Marci

Két egészséges sül jött a világra Debrecenben

Marci