Image default

A legelőn lőtte le a vágásra szánt marhákat két német gazda

A legelőn lőtte le a vágásra szánt marhákat két német gazda – közölte a spiegel.de hírportál forrását az Agroinform

Az ennek nyomán kibontakozó jogi vita során az illetékes bíróság kimondta, hogy az egész évben legelőn tartott, vágásra szánt tehenek esetében a legelőn történő leölés jogilag nem kifogásolható – írták.

Közölték továbbá, hogy a szakértők azt már korábban megállapították, hogy a vágómarhák tömeges vágóhídra vitele (a teherautókra való kényszerítés és a társak szenvedésének látványa) különleges sokkoló hatással van az állatokra. Ez egyrészt erősen sérti az állatjóléti szabályokat, és emellett a húsminőséget is nagy mértékben rontja.

Amint arra a német bíróság ítélete rávilágított, a golyóval történő lelövés sokkal jobban megfelel a fájdalom- és stresszmentes marhavágás követelményének, mint a taglózás, bár a golyólövésnél viszont rögzíteni kell az állatot, és fennáll a helytelen kábítás veszélye.

Egyértelmű azonban, a tömeges vágásokat nem lehet lövéssel elintézni – írják. De kisebb állományoknál, illetve kisebb közösségek ellátását célzó vágások esetében célszerű engedélyezni a leölés kíméletes elvégzését, amennyiben más állatok és emberek sérülése kizárható.

A Yellowstone Nemzeti Parkban a bölényeket lőtték ki a szarvasmarhák miatt

Korábban írtuk, hogy megegyezés született a Yellowstone Nemzeti Park fenntartói, szövetségi és törzsi illetékesek között arról, hogy 600–900 bölény kilövésére, vágóhídra vagy karanténba küldésére adnak engedélyt, hogy az állatok ne betegítsék meg a szarvasmarha-állományt a park határain kívül.

A megállapodás szerint később a yellowstone-i bölénypopulációból további 200 bölény befogására vagy kilövésére is engedélyt adhatnak.

Telente a bölények a Yellowstone parkot elhagyva északra, Montanába vándorolnak. Ez azonban fokozza a bölények által terjesztett, és a szarvasmarhákra veszélyes brucellózisfertőzés terjedését.

A bakteriális betegség embereket is megfertőzhet, de ennek előfordulása nagyon ritka az Egyesült Államokban. Jávorszarvasok megfertőztek haszonállatokat brucellózissal, arra azonban nincs bizonyíték, hogy bölényről a vadonban haszonállatra terjedt volna a betegség. A Yellowstone-ban a park biológusa, Chris Geremia szerint jelenleg mintegy 5450 bölény él. Közülük 600–900 példány eltávolításával abban is segítenek, hogy az állomány stabilizálódjon, majd újból növekedhessen.

A tavaszi ellés után a bölények létszáma a szakemberek szerint újra a jelenlegi körül alakul majd. Számos amerikai őslakos törzs és Montana állam is szervez külön bölényvadászatot a Yellowstone Nemzeti Parkon kívül.

(Forrás: Agroinform, Fotó: Fotó: Marian Strinoiu,:Zettisch Róbert)

Magyar Állatvédelem