Image default

Madarak neveinek tucatjait változtatják meg Amerikában, mert “nem eléggé érzékenyek”

Madarak neveinek tucatjait változtatják meg Amerikában, mert “nem eléggé érzékenyek”. Sértő és kirekesztő többek között az Anna-kolibri, de a Lewis-fakopáncs neve is…

Az Amerikai Madártani Társaság közölte, hogy miután tárgyaltak a madarászok közösségével, úgy döntöttek, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában 70-80 olyan madárfajt neveznek át, amik olyan emberekről kapták a nevüket, akiknek neve sok esetben „sértő vagy kirekesztő” lehet.

Ez azt jelenti, hogy új nevet kap az Anna-kolibri, amelyet egy olasz hercegnőről neveztek el. De átnevezik a Lewis-fakopáncsot is, amelyet Meriwether Lewis felfedezőről neveztek el. A társaság külön felhívta a figyelmet az olyan madarak nevének megváltoztatására, amelyek történelmi igazságtalanságokhoz kötődnek. Ilyen például a Townsend-féle pacsirta, amelyet John Kirk Townsendről neveztek el, aki az 1800-as években indián sírokat fosztott ki. Nem ez az első átnevezési kísérlet, hiszen 2020-ban a társaság megváltoztatta annak madárnak a nevét, amely egykor a konföderációs hadsereg egyik tábornokára, John P. McCownra utalt.

A társaság szerint egyrészről a madarakat el kell választani a “rasszista vagy uszító elnevezésektől”. Másrészről olyan névvel kell illetni őket, hogy az emberek jobban megértsék a fajokat. Előnyösebbek azok a nevek, amelyek leírják a madarat, az élőhelyét, az elterjedési területét vagy valami mást a fajról, több információt közvetítenek a madárról, mint egy személynév.

Sok esetben rossz asszociációt horoznak magukban a madárnevek

“A névben hatalom rejlik, és néhány angol madárnévnek olyan múltbeli asszociációi vannak, amelyek ma is kirekesztőek és károsak. Sokkal befogadóbb és elkötelezőbb tudományos folyamatra van szükségünk, amely a figyelmet magukra a madarak egyedi jellemzőire és szépségére összpontosítja” – mondta Colleen Handel, a társaság elnöke egy nyilatkozatban. “Mindenkinek, aki szereti és törődik a madarakkal, szabadon kell tudnia élvezni és tanulmányozni őket . A madaraknak most nagyobb szükségük van a segítségünkre, mint valaha.”

A Társaság és elődje, az American Ornithologists’ Union (AOU) 1886 óta vezeti az észak-amerikai (és újabban a dél-amerikai) madarak hivatalos angol nyelvű elnevezéseinek listáját. Ezeket a neveket széles körben használják – de gyakran frissítik is, amikor új tudományos eredmények látnak napvilágot. A tudományos neveket viszont nem változtatják meg.

De míg a madarászok hozzászoktak ahhoz, hogy egyes nevek megváltoznak, ez a bejelentés eddig ismeretlen mértékű újragondolást hoz. “A madárnevek értelmetlenek – ezek csak kódok, amelyekben mindannyian egyetértünk valaminek a leírására -, de mostanáig a hatalmat, hogy ezekről a nevekről döntsön, csak néhány fehér ember birtokolta több száz évvel ezelőtt” – mondta Nicholas Lund madarász.

Ez azt jelenti, hogy óriási lehetőség van arra, hogy kitaláljuk, milyen neveknek van értelme a ma élő madarak számára. “Most először nézhetjük meg újra, hogyan kellene ezeket a madarakat nevezni – mi teszi őket egyedivé, vagy mi különbözteti meg őket a legkönnyebben más fajoktól. A modern embereknek még soha nem volt lehetőségük ezt megvitatni” – mondta.

(Forrás: The Guardian, Fotó: Shutterstuck/ JAMES HAGER/robertharding via AFP)

Magyar Állatvédelem

 

KAPCSOLÓDÓ

Megérkezett az első gólya a Kígyósi-pusztára

magyarallatvedo

A korábban agyvérzést szenvedő kacsa kerekesszéket kapott – VIDEÓ

Marci

Fehérváron gyógyult a fokozottan védett nagy kócsag egy példánya

Marci