Image default

Kukában kerestek élelmet a keselyük, lerészegedtek tőle

A két keselyű vélhetően erjedt gyümölcsökre bukkantak egy nyitva hagyott kukában, ami akár az életükbe is kerülhetett volna.

„Képtelenek voltak egyensúlyozni, megállni a lábukon, és a szemünk előtt ájultak el. Lényegében haldokoltak” – számolt be a történtekről Facebook-oldalán a Place Called Hope madármentő központ, amire a Házipatika bukkant rá. A egyesült államokbeli Connecticutban működő szervezet a napokban

két hollókeselyűt fogadott be, amelyek meglehetősen rossz állapotba kerültek hozzájuk.

volt, hogy a madarak elpusztulnak, de aztán egyéb egészségügyi problémákat kizárva az állatorvosi vizsgálatokból kiderült, hogy panaszaikat alkoholfogyasztás váltotta ki. A lap szerint nagy valószínűséggel a kukákban turkálva ettek meg valamit, ami addigra kellőképpen megerjedt ahhoz, hogy részegséget okozzon.

Az állatvédők úgy vélik, a két keselyűn is éppen az segített, ami rajtunk, embereken is segít egy görbe este után. Sok folyadékot kaptak az állatvédőktől, illetve hagyták, hogy éjszakára kellő nyugalomban kipihenjék magukat.

” Másnap reggel aztán egy kiadós reggelit követően a madarak ismét erőre kaptak, és elrepülve csatlakozhattak kolóniájukhoz” – írja a Házipatika. Erről a Place Called Hope egy videót is közzétett.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

20 percen keresztül „mertek” ebédelni az állatmentők, be is panaszolták őket

magyarallatvedo

Csak tavaly 2600 mentett állat kapott második esélyt az életre ebban a hazai vadállatmentő központban

Eszti_mav

Mint egy jelenet a Sivatagi show-ból: berúgtak a madarak az erjedt bogyótól

magyarallatvedo