Image default

Örömhír Miskolcon: “mindig vidám” kacagójancsi kelt ki a tojásból az állatkertben!

Örömhír Miskolcon: “mindig vidám” kacagójancsi kelt ki a tojásból az állatkertben! Az Ausztráliában őshonos kookaburrát (vagy kacagójancsit) először sikerült szaporítani Miskolcon. 

Ausztrália jellegzetes hangja a kookaburráké, amelyről magyar nevüket  (kacagójancsi) is kapták, mivel valóban emberi nevetésre emlékeztet – írta honlapján a Miskolci Állatkert.

Mint megjegyezték, ezzel a madárfajjal – és sajátságos hangjukkal – 2011 óta találkozhatnak állatkertükben a látogatók. Hangsúlyozzák, hogy ennyi év után nagy öröm számukra, hogy idén először sikerült szaporítaniuk ezt a madárfajt. Állatkertük első kookaburra fiókája mintegy 43 napos korában, a múlt héten kirepült odújából, így most már a látogatóik is láthatják őt (az egyik itt látható kép még a kirepülést megelőzően egy héttel készült) – tették hozzá.

A kookaburra (Dacelo novaeguineae) a hazai jégmadárnak Ausztráliában élő, és jóval nagyobb termetű rokona. Fészkelőhely tekintetében nem válogatós, bár többnyire fák odvába rakja tojásait, de bármilyen hasonló hely megfelel neki, ahol a fészek építésével nem is nagyon bajlódik. Többnyire 2-4 tojást rak, melyeken mindkét madár ül. A fiókák mintegy 26 nap alatt kelnek ki, és körülbelül hat hétig fejlődnek az odúban. Ezt követően kirepülnek, de gyakran még a következő évben is a szüleikkel maradnak, és segítenek a következő évi fészekalj felnevelésében – jellemezte az állatkert.

Az Állatkertük első kookaburrái 2011-ben érkeztek a Jászberényi Állatkertből. Volt próbálkozás korábban is, hogy párba állítsák őket, de végül 2023-ban sikerült Csehországból, a Brnoi Állatkertből egy olyan fiatal hímet beszerezniük, amellyel a több, mint egy évtizede náluk élő tojó sikeresen szaporodott. A fióka felnevelésében mindkét felnőtt madár gondosan részt vett.

Örömhír a népes dámszarvas “borjú-áldás” is a Miskolci Állatkertben!

dámszarvasok a természetben népes csapatokban élnek, ezért a Miskolci Állatkertben is igyekeznek minél természetesebb körülmények között tartani őket – osztotta meg az Állatkert honlapján. Mint megjegyzik, ezért náluk is egy nagyobb csapattal lehet találkozni, ahol ráadásul évente több borjú is születik. Idén sem történt ez másképp, hiszen jelenleg összesen hét borjú nevelkedik kifutójukban, akik mindegyike az elmúlt egy hónapban jött a világra.

Mint hangsúlyozták, a dámszarvas a legutóbbi jégkorszak előtt még Európa teljes területén előfordult, később már csak a Földközi-tenger vidékén. Az ókori rómaiak azonban újra meghonosították csaknem egész Európában, így Magyarország területén is.

Párzási idejük, amit a szaknyelvben barcogásnak nevezünk, október-november hónapokra esik. A bika ilyenkor barcogó teknőt kapar, és e köré várja a teheneket. A borjak ezt követően 7-8 hónapos vemhességet követően, május-június körül jönnek a világra. Az újszülött borjút anyja az első napokban egy rejtekhelyen hagyja, ahol csak szoptatás végett keresi fel. Néhány napot követően azonban már a fiatal egyed is követi a csapatot – jegyezte meg az Állatkert.

(Forrás: Miskolci Állatkert)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Gyorsan új barátokra találtak a vadonba érkező bölényborjak

magyarallatvedo

A Fogarasi-havasokban engedik szabadon a miskolci bölényt

Erik

Cuki bölény kislány született a Miskolci Állatkertben

Erik