Az elmúlt időszakban a nemzetközi fenntartható turizmussal foglalkozó szakemberek figyelmének fókuszába került a világörökségi Tokaj-hegyaljai településen, Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
A projekt Fülöp, a gólya tragikus halála nyomán indult, aki több mint egy évtizeden át élt Bodrogkeresztúron télen-nyáron, végül viszont egy villanyvezeték okozta a halálát. Ez az esemény indította el a helyiek által vezetett kezdeményezést, amely során a légvezetékeket földkábelekre cserélték, miközben a villanypóznákat meghagyták, hogy kényelmes fészkelőhelyet biztosítsanak a gólyáknak.
Fülöp igazi közösségi szellemet teremtett, amely mára már évente megrendezett futóverseny formájában is tiszteleg előtte, továbbá létrejött a „Fülöp a gólya” vízi turisztikai tábor, és a Zöld Kör által kialakított Gólyavédelmi bemutatóhely, ahol környezeti nevelési programokat is szerveznek.
A helyi természetvédelmi szakemberek napi statisztikákat készítenek a településen található gólyák számáról. A természetvédlemi értékek, Fülöp története, valamint a település gólyái pedig kiemelt figyelmet kapnak a település turisztikai weboldalán és településnéző alkalmazásában is.
Magyar Állatvédelem