Image default

Elaltatták Max-ot, a zsiráfot a Berlini Állatkertben

Elaltatták Max-ot, a zsiráfot a Berlini Állatkertben. A berlini állatkert közlése szerint a gondozók többször is megpróbálták lábra állítani az állatot, de nem jártak sikerrel.

Egy másik zsiráffal játszadozott a 13 éves Max nevű zsiráfbika, mikor elesett. A berlini állatkert közlése szerint a gondozók többször is megpróbálták lábra állítani az állatot, de nem jártak sikerrel – számolt be a szomorú eseményről a 444.

Philine Hachmeister szóvivő azt mondta, az állat lábai esés közben nagyon szétcsúsztak. Ilyen esetben az ínszalagok, de akár az izmok is elszakadhatnak az állat lábában.

„Minél tovább fekszenek az állatok, annál nagyobb a szervkárosodás veszélye. A zsiráfoknak gyorsan fel kell kelniük esés után, mert ha nem tudnak, kevés esélyük marad az életben maradásra.”

Hozzátette, az izmok ilyen rendellenes testhelyzetben elégetik a fehérjéjüket, és teljesen elhasználják energiájukat. Ennek eredményeként az állatok már nem tudnak önállóan felállni. Jennifer Gübert biológus – az állatkert kurátora – azt mondta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy szinte lehetetlen egy zsiráfot felállítani esés után, ha önmaga nem képes talpra állni.

„Nem volt más választásunk, mint elaltatni.”

Az állatkert dolgozói szomorúak az állat elvesztése miatt. Max volt az egyetlen zsiráf Európában, amelyet kiképeztek arra, hogy olyan speciális eszközt viseljen a fején, amellyel több éven át tudtak a szakemberek különféle adatokat rögzíteni.

A kutatóknak az eszköz segítségével sikerült fontos információkat gyűjteniük, hogy jobban megértsék a zsiráfok hangjelzéseit és viselkedését.

(Forrás: MTI/444, Fotó: Zoo Berlin/Facebook)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Veszélyeztetett fajjá akarja nyilvánítani a zsiráfokat az Egyesült Államok!

Erik

Az ukrán háborúból mentett zsiráf új otthonra talált a Richter Safari Parkban

Erik

Elpusztult Európa legöregebb hím zsiráfja, 28 éves volt + VIDEÓ

magyarallatvedo