Image default

Az európai bölény lett a hónap állata Miskolcon!

Az európai bölény lett a hónap állata Miskolcon!

Az európai bölény lett a hónap állata márciusban! – jelentette be közösségi oldalán a Miskolci Állatkert.

Mint írja az Állatkert, Európa ma élő legnagyobb testű szárazföldi emlőse. Kelet-Európa lombhullató erdeiben honos. Valaha Magyarországon is élt, Mátyás király korában a bölény vadászat megszokott dolog volt. Az elmúlt évszázadok során, elsősorban a vadászat miatt, létszáma egyre csökkent, végül természetes élőhelyein kihalt. Az utolsó vadon élő példányt 1925-ben ölték meg. Az állatkertek erőfeszítéseinek köszönhető, hogy nem tűnt el teljesen a faj, a fogságban tartott egyedek száma folyamatosan növekedett és a visszatelepítéseknek köszönhetően

ma már több mint 8000 példánya él újra szabadon.

Az európai bölény nőstényei és borjai csordákban élnek, a hímek többnyire magányosak. 9 hónapnyi vemhesség után általában 1 borjú jön világra, aki néhány óra múlva már követni tudja anyját. 2-4 éves korukban válnak ivaréretté, élettartamuk pedig akár 20-24 év is lehet.

A Miskolci Állatkertben már 2016 óta tartanak európai bölényeket az Európai Fajmegőrzési Program keretein belül. A bikájuk az Őrségi Nemzeti Parkból érkezett, két felnőtt tehenüket a Kanizsa Agrár Zrt. adományaként kaptuk. Érkezésük óta már több borjú is született náluk, így jelenleg összesen nyolcan vannak. A faj megőrzéséhez két bölényük visszatelepítésével is hozzá tudtak járulni. Egyikük 2020-ban a bulgáriai Rhodope hegységbe, míg másikuk 2023-ban Romániába, a Fogarasi-havasokba utazott el, hogy az ott vadon élő csorda tagjai legyenek.

(Forrás:  Miskolci Állatkert)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Európai bölény és csóka különleges együttműködését kapták lencsevégre Szarvason

magyarallatvedo

Miskolcról érkezett európai bölény Marosvásárhelyre

Erik

Itt az alkalom, hogy hatalmas patásokkal találkozz! Európai bölények látványetetésére hív a Körösvölgyi Állatpark

Erik