A mentőkutyák élete a hivatásról, a hűségről és a határtalan segíteni akarásról szól. Most egy ilyen négylábú hős búcsúzik tőlünk. A Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület fájó szívvel jelentette be, hogy elhunyt Cooper, a csapat egykori mentőkutyája, aki hosszú éveken át segítette a bajba jutott emberek felkutatását és az eltűntek családjainak megnyugvását.
Cooper története több volt egyszerű szolgálatnál – ő valódi bajtárs volt, aki mindig készen állt, ha segíteni kellett. Az Egyesület megható szavaival emlékezett rá, amelyeket teljes terjedelmükben közlünk az alábbiakban.
Nekrológ – Cooper, a hajdú-bihari mentőkutya emlékére
Fájó szívvel búcsúzunk Coopertől, a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület egykori mentőkutyájától, hű társunktól és barátunktól.
Cooper nem „csak” kutya volt: csapattag, bajtárs és családtag, aki évek hosszú során át állt készen arra, hogy ismeretlen emberekért, ismeretlen sorsokért dolgozzon – sokszor életet mentve, máskor méltó végtisztességet adva az elhunytaknak.
Belga juhászként született meg benne az a hihetetlen munkakedv és intelligencia, ami végigkísérte egész pályafutását. Már fiatalon bizonyította, hogy nemzetközi szinten is megállja a helyét: olyan vizsgákat teljesített, amelyekre csak a legjobbak képesek, romok között, nehéz terepen, emberfeletti koncentrációt igénylő helyzetekben.
Cooper személy- és holttestkereső kutyaként szolgált, számtalan bevetésen vett részt itthon, és különlegessége volt, hogy vízen is képes volt jelezni az elmerült embereket – ez olyan adottság és tudás, amellyel csak nagyon kevés kutya rendelkezik.
Munkája során rengeteg eltűnt embert talált meg: volt, akit élve vezetett vissza a családjához, máskor az jelentette a vigaszt, hogy a hozzátartozók végre választ kaptak a bizonytalanságra. Minden egyes jelzése mögött óriási felelősség, szakmai tudás és kőkemény közös munka állt – kutya és vezetője között.
Akik ismerték, tudják: amikor nem dolgozott, Cooper egy szeretetéhes, játékos, néha makacs, de végtelenül ragaszkodó családtag volt. Szeretett a gazdája lábánál pihenni, a labdára figyelt, és olyan természetességgel volt jelen a mindennapokban, mintha mindig is oda tartozott volna. A mentőkutyáink nálunk soha nem „eszközök” – velünk kelnek, velünk fekszenek, velünk élnek, és Cooper erre a legszebb példa volt.
Aktív szolgálati évei után nyugdíjas mentőkutyaként már nem a romok, erdők és vízpartok világa volt az első, hanem a kanapé, a simogatás, a közös séták és az, hogy végre „csak” kutya lehessen. De a mentőkutya-szív igazán sosem vonul nyugdíjba: aki egyszer emberekért dolgozott, annak tekintete élete végéig őrzi azt a különleges, figyelő, kérdező csillogást, ami Cooper szemében is ott volt az utolsó napokig.
Búcsúnk nemcsak egy kutyától való búcsú, hanem egy pályatárstól, hőstől és baráttól való elköszönés.
Köszönjük, Cooper, hogy ennyi éven át mellettünk dolgoztál.
Köszönjük a megmentett életeket, a lezárt sorsokat, a közös bevetéseket, a fáradt, de elégedett hazautakat.
Köszönjük, hogy megtanítottad: a hűségnek, a bátorságnak és az önzetlen segíteni akarásnak négylábú arca is van.
Nyugodj békében, Cooper.
Mi pedig innen tovább visszük azt, amit veled együtt építettünk – a mentőkutyák munkájába vetett hitet, és mindazt, amit tőled tanultunk.
Emléked örökké a szívünkben őrizzük! 🖤😪
———————————————————————-
Isten veled Cooper 🖤
Magyar Állatvédelem