A Fővárosi Állat- és Növénykert idén ünnepli megnyitásának 160. évfordulóját, ezért a teljes 2026-os évet jubileumi emlékévvé nyilvánították. Az ünnepi programsorozat részeként az intézmény rendszeresen idézi fel történetének különleges fejezeteit. Ezek közé tartozik a fókatartás több mint 150 éves története is.
Már a 19. században is voltak fókák Budapesten
A fókák mindig a látogatók kedvencei közé tartoztak. A budapesti állatkert első fókái két borjúfóka voltak, amelyek 1874-ben érkeztek. Néhány évvel később, 1885-ben már oroszlánfókák is helyet kaptak az állatkert lakói között.
A tartásuk azonban korántsem volt egyszerű feladat. A legnagyobb kihívást nem a medencék kialakítása vagy az állatok szállítása jelentette, hanem az etetésük.
Tengeri hal egy tenger nélküli országban
A fókák természetes tápláléka a tengeri hal, amelyet a 19. és a 20. század első felében Magyarországon rendkívül nehéz volt folyamatosan biztosítani.
Volt időszak, amikor az Elba torkolatvidékéről érkezett gyorsvonattal a szükséges halmennyiség, máskor pedig különféle kísérletekkel próbálták helyettesíteni a tengeri eredetű táplálékot. Az állatkert szakemberei sós vízben áztatott vagy csukamájolajjal kezelt édesvízi halakkal is próbálkoztak, de ezek a megoldások nem bizonyultak igazán sikeresnek.
A háború után különleges megoldást találtak
A második világháborút követően hosszú ideig nem lehetett tengeri fókákat tartani Budapesten, mivel a tengeri halellátás nem volt megoldható.
Az akkori igazgató, Anghi Csaba ezért szokatlan ötlettel állt elő: olyan fókafajokat szeretett volna bemutatni, amelyek édesvízben élnek.
Ennek eredményeként 1958-ban egy ladoga-tavi gyűrűsfóka érkezett a Moszkvai Állatkertből. Az állat egy budapesti fekete párducért cserébe került Magyarországra.
A látogatók túlzott szeretete tragédiához vezetett
Az édesvízi fóka története azonban szomorú véget ért. Az állat rendszeresen elfogadta a látogatók által bedobott kenyeret, kiflit és más pékárukat.
A túl sok, számára nem megfelelő táplálék végül hozzájárult pusztulásához.
A történtek után az állatkert komoly figyelmet fordított arra, hogy a látogatók ne etessék az állatokat.
Az 1960-as években Budapesten olyan bajkáli fókák éltek, amelyeket akkoriban a Szovjetunión kívül szinte sehol máshol nem lehetett látni. A világ egyik legritkább fókapopulációjának képviselői voltak.
Ritka vendégek a Bajkál-tóból
1960-ban két bajkáli fóka érkezett Budapestre. Az állatok akkora különlegességnek számítottak, hogy a Szovjetunión kívül gyakorlatilag csak a Fővárosi Állat- és Növénykertben láthatta őket a közönség.
Az állatkert táblákon, újságokban és még rádiós felhívásokban is kérte a látogatókat, hogy semmivel se etessék a fókákat.
A századik születésnapra visszatértek a tengeri fókák
1966-ban, az állatkert fennállásának századik évfordulójára ismét lehetővé vált a tengeri hal rendszeres beszerzése.
Ekkor érkezett három fiatal kaliforniai oroszlánfóka Hannoverből, két Budapesten született zebra ellenében. Az új lakók rövid idő alatt a közönség kedvenceivé váltak, és új korszakot nyitottak a budapesti fókatartás történetében.
Napjainkban Jacques és Noé, az állatkert kaliforniai oroszlánfókái viszik tovább ezt a több mint másfél évszázados hagyományt, amely szorosan összefonódott a Fővárosi Állat- és Növénykert történetével.
Magyar Állatvédelem