Sallie Ann Jarrett, a hős kutya bebizonyította, hogy mi mindenre képes egy kutya a szeretteiért.
Bronzszobra az amerikai polgárháború egyik legvéresebb csatájának az emlékhelyén található: a kutyus békésen pihen az emelvényen, fejét a mancsaira hajtja. Pontosan olyan komolysággal figyel, ahogy tette ezt másfél évszázada a gettysburgi csatában.
A bátor kutya emlékének tiszteletére a mai napig mindenféle ajándékot helyeznek el a szobra körül.
1862 őszén, egy bájos ifjonc csatlakozott a 11. Pennsylvaniai Önkéntes Gyalogezredhez, és kedves jellemének köszönhetően az eb rövidesen a katonák kabalája lett. Ahogy a harctérre masíroztak, a kiskutyát is magával ragadhatta a hév, és követni kezdte őket. Ott ugrándozott az emberek lába körül, mindenkivel örömmel barátkozott, ahogy mondani szokás „mindenkihez volt egy jó szava”. A játékos kölyök által a katonák újra felidézhették magukban a polgárháború előtti életüket, amely nehézségekben bővelkedhetett ugyan, de mégis szeretteik, családjuk körében tölthették a mindennapokat.
(Fotó: thedodo. com)
„A kutya folyton a nyomukban volt, bármerre is jártak, később még egy anekdotának is híre ment. Állítólag csupán három dologra ugatott: a nőkre, a felkelőkre és a demokratákra. Mi is lenne ebben meglepő? 1861 és 1865 között Abraham Lincoln, az Egyesült Államok első republikánus elnöke vezette az országot, hívei pedig gyakran megszólták az ellenzéki demokratákat, amikor csak tehették. – mondta el Christopher Gwinn, a Gettysburg National Military Park oktatási vezetője.
Sallie olyannyira a magáénak érezte csapatát, hogy a csatamezőre is velük tartott. Elfoglalta helyét a tűzvonal végén és alaposan megugatta az ellenséget. A gettysburgi csata (1863. július 1-3.) első napja azonban tragédiába torkollott, a katonák nem tudták tartani állásaikat, és visszavonulót fújtak. A nagy kavarodásban a kutya is eltűnt, attól tartottak, nem élte túl a támadást.
A küzdelem három hosszú napon és éjen át folyt, s miután elcsitult a zaj, az önkéntes gyalogság visszatért a helyszínre, hogy eltemesse halottait. Legnagyobb meglepetésükre ott várta őket Sallie. Hűségesen vigyázott elesett bajtársaira. A kép örökre beégett a katonák elméjébe, és hírét vitték a hős kutyának, aki a legrémisztőbb időkben sem hagyta magára azokat, akiket szívébe fogadott. Bár a megpróbáltatások nyomot hagytak rajta, végigkísérte az ezred útját, mígnem 1865 februárjában egy újabb pusztító csatában őt is elérte a vég. Barátai ekkor letették a fegyvert, és az ellenséges erők támadása alatt, folyamatos puskaropogás közepette helyezték végső nyugalomra a négylábú harcost.
(Fotó: thedodo.com)
„Sallie története kitörölhetetlenül átszőtte emlékeiket, áldozata sok szempontból a gyalogság hatalmas veszteségeit vetíti elénk. Embertársai iránti elkötelezettsége és odaadása olyasmi, ami előtt tisztelettel szerettek volna adózni.” Így készülhetett el az emlékmű, melyen a hűséges kutya is előkelő helyet kapott.
Az egykori harc színterén kialakított parkot rengetegen látogatják napjainkban is, és nem feledkeznek meg a négylábúról sem: játékokat, jutalomfalatokat, kekszeket, virágokat, botokat és még pénzérméket is hagynak a mancsánál.
„Sallie történetét talán éppen a csodálatos lénye teszi felemelővé. Nem támadt rá az ellenséges katonákra, és nem harcolt foggal-körömmel az emberek háborújában. Egyszerűen ott volt azok mellett, akiket megszeretett, hűségesen vigyázta álmukat, és a fájdalom, halál tragédiájának óráiban sem hagyta el azokat, akik gondoskodtak róla, akik fontosak voltak a számára.”