A két állat barátsága nem indult egyszerűen, mára azonban legkedvesebb időtöltésük közben is elválaszthatatlanok.
Félénk természettel rendelkezik Bo, a kis beagle kölyök. Ahogy beköltözött új otthonába, a ház ura, a fekete cica inkább távolságtartóan, de kíváncsian méregette az új jövevényt. A gazdik reménykedtek abban, hogy idővel egymásra találnak; szerencsére erre nem kellett sokat várniuk. A macska eleinte kerülte a kölyökkutyát, majd alapos megfigyelést követően úgy gondolta, nem árthat neki az apróság: feltartott farkincával egyenesen odasétált hozzá és átölelte. Kegyeibe fogadta új lakótársát:
„Mintha azt mondta volna neki: na, jól van kispajtás, játsszunk! Talán ekkor tanulta el tőle Bo az ölelés tudományát.” – emlékezett vissza a gazdi.
Ettől kezdve igaz barátként tekintenek egymásra, s ahogy az illik, rengeteget birkóznak, játék közben csipkelődnek, és ha nagyon beindulnak, néha szét kell őket ültetni, mint a gyerekeket. A nap végén – és persze közben is – együtt hajtják álomra bucijukat.
A csendesebb pillanatok azonban hűen bizonyítják a kettejük között mély és szoros kapcsolatot. Szívesen elüldögélnek egymás mellett a kanapé tetején, megbűvölve nézegetik a kertjükben csiripelő, ugrándozó madarakat. Gazdájuknak véletlenül éppen sikerült elkapnia a hihetetlenül aranyos jelenetet, ahogy Bo átöleli barátját: