Az ellenzéki párt társelnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy becsléseik szerint az országos állatvédelmi alapot nyolcmilliárd forintnyi költségvetési forrásból kellene finanszírozni. Ebből például országos ivartalanítási kampányt lehetne indítani, illetve támogatni lehetne az állatorvosi ügyeletek megszervezését – közölte. Kiemelte, hogy az állatvédő civil szervezetek is egy kiszámítható pályázati alaphoz jutnának, ahol nem csak fejlesztésre, de működésre is igényelhetnének pénzt.
A Párbeszéd fontosnak tartja, hogy a rendőrök és a bírák képzésében jelenjenek meg az állatvédelmi szempontok – mondta. Hozzátette, azt is javasolják, hogy a Nemzeti alaptantervnek legyen része az etikus állattartás. A képviselő közölte, hogy pártja létrehozna egy állatvédelmi ombudsmani posztot is. Arról, hogy a nyolcmilliárd forintot a költségvetés mely részéből vonnák el, a politikus nem beszélt.
Reagál a kormánybiztos
Az állatvédelem kérdése egy politikán felülálló ügy, ezért is valljuk, hogy közös ügyünk az állatvédelem – reagált a Magyar Állatvédelemnek a felvetésre Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.
Azonban a baloldali pártok számára az állatvédelem ügye csak a kampányidőszakban fontos. Mit sem bizonyít jobban, hogy a fővárosi, baloldali városvezetés tavaly év végén még napirendre sem vette azt az előterjesztést, ami a budapesti állatvédelem helyzetét kívánta javítani – jelentette ki a kormánybiztos.
Ovádi Péter kiemelte, minden javaslatot nagy örömmel vesznek, a civilekkel és szakmával folyamatosan dolgoznak annak érdekében, hogy további sikereket érhessenek el az állatok védelme érdekében. Ezért is hozták létre a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványt.
A párbeszédes Karácsony Gergely által vezetett fővárosi döntésről, hogy az Illatos úton csak 15 napig tarthatják a kutyákat, utána szabadon altathatók ITT írtunk, a cikk, hogy a kampányban állatbarát Budapestet és Állatvédelmi Chartát hirdető főpolgármester napirendre sem vette azt az előterjesztést, amelyben egyébként saját választási ígéretei szerepeltek, ITT található.
MTI – Magyar Állatvédelem
„Ivartalanítás nélkül nem vehetjük fel a kesztyűt a kóbor állatok elleni harcban” – Ovádi Péter