Image default

A Szegedi Vadaspark fogadta be a határon lefoglalt kutyákat

A Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontja fogadta be azokat az 5-6 hetes francia bulldogokat, melyeket a röszkei határon foglaltak le. Egy szerb férfi próbálta Magyarországra becsempészni a két kölyköt hátom másik állattal együtt, azonban utóbbiak elpusztultak az út során.

Némedi-Varga Éva pénzügyőr alezredes elmondta, hogy kollégái szerdán délután egy belépésre jelentkező autóbuszt ellenőriztek. A járműt átvizsgálták, és egy bőröndben – csomagok alatt, megfelelő szellőzés és légcsere biztosítása nélkül – öt kiskutyát fedeztek fel.

Három állat elpusztult, a másik kettő is rossz állapotban volt. A kutyák élelem és víz nélkül utaztak. Az életbenmaradt két kutyát a határátkelőhelyen szolgálatban levő állatorvos látta el, majd a kutyákat a Szegedi Vadasparkba szállították.

A sofőr nem rendelkezett sem az állatok tulajdonát bizonyító, sem a szállításukhoz szükséges dokumentumokkal. Vele szemben állatkínzás miatt tettek feljelentést – közölte Némedi-Varga Éva.

Veprik Róbert, az állatkert igazgatója emlékeztetett rá, hogy a természetvédelmi mentőközpontban hosszú éve fogadnak be a határon lefoglalt állatokat. Elsősorban nem társállatok, hanem vadon élő fajok példányai kerülnek a központba, de a kettő kölyök ellátását és karanténját itt tudták biztosítani.

A kölykök pusztulását feltehetően hőguta okozta. A mentőközpontba került állatok a körülményekhez képest már jó állapotban vannak, kölyköknek való eledelt és kutyatejpótló-tápszert kapnak, hiszen ennyi idősen még szoptatná őket az anyjuk – közölte az igazgató.

A Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnöki posztját is betöltő szakember felhívta a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, valamint arra, hogy az állatok szállítása során is kiemelten szem előtt kell tartani épségüket és biztonságukat.

KAPCSOLÓDÓ

Vakvezető kutyákért fut 221 kilométert Gyöngyösi Róbert

Marci

Veszélyeztetett cápafaj maradványait találták meg kutya- és macskaeledelben

magyarallatvedo

Megvadult kutya marcangolt halálra egy nőt egy állatmenhelyen – VIDEÓVAL

magyarallatvedo