Image default

Ők lettek az Állatorvostudományi Egyetem országos állategészségügyi versenyének döntősei

Az idén 193 háromtagú középiskolás csapat jelentkezett a hetedik országos állategészségügyi versenyre. A verseny döntőjébe 10 csapat jutott tovább. A küzdelmet hét éve az egyetem hallgatói hívták életre, és ma is hallgatói szervezésben rendezik meg.

Székely Hanna harmadéves állatorvoshallgató elmondta, Üllőn – ahol az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszéke és Klinikája, valamint Haszonállat-gyógyászati Klinikája található, és egyben az egyetem tangazdaságának is helyet ad -, tartották az állategészségügyi verseny egyik leglátványosabb programját. A tangazdaságában élő állatokkal ismerkedhettek meg a versenyzők. Vizsgálatokat is elvégezhettek, oktatói felügyelet mellett.

MTI/Koszticsák Szilárd

Az állatorvosi hivatást szeretnék a középiskolás diákokkal megismertetni. A verseny nem a lexikális tudásra, hanem a kreativitásra, a csapatmunkára fókuszál.

A tanulmányi versenysorozat az idén 45 egyetemi hallgató közreműködésével valósult meg és a három online forduló után a legjobb 10 csapat jutott a háromnapos döntőbe. Harmat Levente állatorvos, gyakorlatokért felelős oktató, aki a versenyen a tangazdasági programokat vezeti, hangsúlyozta, hogy a részt vevő diákok nagyon érdeklődőek, sokat kérdeznek és nagyon aktívak.

MTI/Koszticsák Szilárd

Az állategészségügyi verseny résztvevői közül többeket a következő tanév elsős hallgatóiként látnak viszont – fűzte hozzá az állatorvos.

Bodó Gábor, a Lógyógyászati Tanszék és Klinika tanszékvezető egyetemi tanára arról beszélt: az állategészségügyi versenyen lehetőséget adnak a diákoknak arra, hogy betekintsenek a klinikai orvoslásba.

Bodó Gábor, a Lógyógyászati Tanszék és Klinika tanszékvezetője az Állatorvostudományi Egyetem hetedik országos állategészségügyi versenyének döntőjében az egyetem üllői tanszékén és klinikáján 2024. március 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Példaként említette a lovak Közép-Európában egyedülálló MRI-vizsgálatát, amelynek során álló helyzetben lehet a lábukat vizsgálni, vagy a CT-t, amikor szintén álló helyzetben vizsgálják a lovak fejét vagy nyakát.

Sin Attila harmadéves állatorvos hallgató, szintén a verseny egyik szervezője megemlítette hogy a tangazdaságban bemutatják a diákoknak a haszonállatok tartását.Kiemelte, hogy évről évre több csapat jelentkezik a versenyre, voltak közöttük határon túliak is.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Szobrot állítanak Marci cicának az Állatorvostudományi Egyetemen

Viki

Megható gondolatokkal búcsúzott kedvencétől a híres kutyadoki

magyarallatvedo

Így valósulhat meg a régóta várt országos ivartalanítási program

magyarallatvedo