Image default

BBC: Fuldokló sasokat mentett ki a Dunából egy magyar kajakospár – VIDEÓVAL

Két fuldokló sast mentett ki a Dunából egy magyar kajakospár még április végén az Endurance Mission 3.0 Danube Upstream kihíváson – számolt be róla a Szeretlek Magyarország a BBC-re hivatkozva.

Varga J. Richárd és Kiss Klaudia még március 4-én indult útnak a Fekete-tengertől, hogy több országon áthajózva elérjék Donaueschingent, a Duna forrását. Útközben vették észre a bajbajutott állatokat. A kajakosok szerint úgy tűnt, mintha a két fehérfarkú rétisas összeverekedett volna, és így zuhanhattak a vízbe, ahonnan nem tudtak maguktól ismét felrepülni.

Az első madarat Varga J. Richárd mentette ki, és elindult vele a partra. Eközben Kiss Klaudia próbálta utolérni a másik sast. Őt a BBC videója szerint végül csak úgy tudták kimenteni, hogy a két kajakkal közrefogták, így kénytelen volt kimászni az egyiknek az orrára. A part felé tartva még párszor leugrott, de mindig sikerült visszakapaszkodnia, így sikerült kijuttatni a partra.

„Ilyen az életben egyszer adódik, hogy valaki vadon élő sast ilyen közelről láthasson”- mondta a túráról készült videóban Varga J. Richárd.
magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Rengeteg védett állat elpusztult a tűzben, 800 ezer hektárnyi erdő leégett – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

7 méter magasból mentettek cicát a Békéscsabai villanyszerelők

magyarallatvedo

Amikor a kulisszák mögött is négylábú csoda terem: terápiás kutya lépett színpadra a József Attila Színházban

Eszti_mav