Floridában meghalt egy tinédzser, miután egy verseny közben leesett a lováról – közölte a tragikus hírt a Sky News hírportál.
Hannah Serfass-t vasárnap nyilvánították halottnak, miután balesetet szenvedett egy díjugrató versenyen és olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták az életét megmenteni.
A 15 éves lovas a Fox Lea Farm Spring Concours I. versenyen versenyzett Venice-ben, amikor a ló, amelyen lovagolt, hirtelen megbotlott, és elesett – áll az Amerikai Lovas Szövetség közleményében.
Az NBC News szerint a fiatal versenyző nagyjából a pályájának a felénél járt, amikor a hatodik ugrással próbálkozott. “A ló sikeresen földet ért az ugrást követően, majd két-három lépést tett a következő akadály felé, és ismeretlen okokból a bal lábát felemelte, ami miatt jelentősen megdőlhetett a bal első patája felé” – közölték a hatóságok. A rendőrség szerint ez aztán ahhoz vezetett, hogy a fiatal lovas “előrebukott” és leesett a lóról.
“A ló ezután ugyanabban az irányban tovább esett, maga alá temetve a lovasát” – tette hozzá az ügyet vizsgáló seriffi hivatal.
A tisztviselők szerint a mentőszolgálat gyorsan reagált, és a sérült lányt egy helyi kórházba szállította, ahol azonban már nem tudták megmenteni az életét.
Az amerikai lovas szövetség hétfőn közölte: “Az Egyesült Államok Lovas Szövetsége (USEF) mély együttérzéssel jelenti be, hogy Hannah Serfass tegnap, április 30-án halálos balesetet szenvedett, miközben a Fox Lea Farm Spring Concours I versenyen versenyzett a floridai Venice-ben.
“Hannah a floridai Websterből származó, nagyon tehetséges, feltörekvő fiatal lovas volt, aki Robin Swindermannel edzett és a lovak iránti szenvedélyéről, természetes képességeiről és munkamoráljáról volt ismert.”
(Forrás: Sky News, Fotó: Hannah Serfass. Pic: Robin Swinderman Mitchell via NBC News)
Magyar Állatvédelem